Környezet

Elismerés a legkiválóbb környezeti megtakarításokért

2008-10-28 12:12

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter Környezeti Megtakarítási Díjakat adott át kedden délelőtt Budapesten, a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért éves konferenciáján azoknak a cégeknek, vállalatoknak, akik javulást értek el anyaggazdálkodásukban, csökkentették energia- és vízfelhasználásukat, kevesebb hulladékot termeltek, és ezzel kevésbé szennyezték a környezetet.„A nagyra törő célok megvalósítását kicsiben kell elkezdeni. A sok kicsi lépésnek többszörös haszna van: egyrészt hozzájárul a környezet védelméhez, másrészt a csökkenő erőforrás-felhasználásnak gazdasági előnyei vannak, harmadrészt, és hosszútávon talán ez a legfontosabb, hozzájárul a szemléletformáláshoz” – mondta el köszöntőjében Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter, amikor átadta az amazonit kövekkel díszített fát ábrázoló Környezeti Megtakarítási Díjakat kedden délelőtt Budapesten, a KÖVET XIII. „Innováció a környezetvédelemben” című konferenciáján. A KÖVET Egyesület 2008-ban hetedik alkalommal hirdette meg a Környezeti Megtakarítás Versenyt, amelyre környezeti és gazdasági hasznot egyaránt hozó intézkedésekkel lehetett nevezni.A Környezeti Megtakarítás Díj – melyet 2003 óta oszt ki az egyesület – megalapításának célja annak a tévhitnek az eloszlatása, hogy a „több környezetvédelem több pénzbe kerül”. Ennek alátámasztására a KÖVET 2002 óta az Ablakon bedobott pénz című, évente megjelenő esettanulmány-kötetében összegyűjtött 294 olyan megvalósult intézkedést, amelyek egyszerre hoznak környezetvédelmi és gazdasági hasznot. A 294 környezetvédelmi intézkedéssel járó anyagi megtakarítás évente 18,75 milliárd forintot jelent a cégek számára. A vállalatok megspóroltak 730 GWh energiát, 18 ezer tonna kén-dioxid nem jutott ki a levegőbe, és 544 tonna lúg felhasználását váltották ki. Az intézkedések nagy része semmilyen beruházást nem igényelt, szervezéssel vagy a munkatársak környezettudatosabb viselkedésével érték el.Idén 16 cég indult a pályázaton, összesen 57 környezetvédelmi intézkedéssel. Szabó Imre díjat adott át a Kisvállalat kategória-győztesének, a G&G Növényvédelmi Kft.-nek, a „Legízletesebb alacsonyan csüngő gyümölcs”, azaz a 3 éven belül megtérülő intézkedések kategória-nyertesének, az Axellia Gyógyszervegyészeti Kft.-nek, illetve a „Legnagyobb magasan csüngő gyümölcs”, azaz a 3 éven túl megtérülő intézkedések kategória első helyezettjének az Audi Motor Hungária Kft.-nek és a Bühl Hungária Kft.-nek.Az Innovációs különdíjat idén a Holcim Hungária Zrt. kapta, a díjat a Magyar Villamos Művek Zrt. képviselője adta át a vállalatnak. A cég a 2007-ben üzembe állított filterpor visszaforgató berendezése segítségével a cementgyártás során keletkezett pormennyiséget majdnem teljes mértékben tudja újrahasznosítani, így éves szinten 50 ezer tonna portól mentesíti a környezetet és ezzel évi 40 millió forintot takarít meg. A Környezeti Megtakarítás Díj azon túl, hogy magas erkölcsi elismeréssel jár egyike azon hazai környezeti-vállalati elismeréseknek, amelyekkel a nyertesek továbbjuthatnak az Európai Bizottság „Európai Üzleti Díj a Környezetért” elnevezésű versenyére.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!