AVE Miskolc Kft.

Hejőcsabán járt a Tavaszi szél

2013-04-19 15:43

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szemetszedes_holding_hejocsaba_0419_fkcs_3.jpg

Harmadik alkalommal rendezték meg pénteken a Tavaszi szél elnevezésű szemétszedési akciót. A polgármesteri hivatal és a Miskolc Holding Zrt. dolgozói ezúttal Hejőcsabán takarítottak. Közel százan vettek részt a kezdeményezésben, melynek célja a példamutatás és a figyelemfelkeltés.

A miskolci polgármesteri hivatal, a Miskolc Holdig Zrt. és tagvállatai mintegy száz dolgozója gyülekezett péntek kora délelőtt a Mésztelep utcánál, hogy az éves, idén harmadik alkalommal megrendezett „Tavaszi szél” keretében ezúttal a hejőcsabai református templom mögötti területet tisztítsa meg a szeméttől a helyiek segítségével.

szemetszedes_holding_hejocsaba_0419_fkcs.jpg

Az eseményen részt vett Miskolc alpolgármestere is. Kiss Gábor kifejtette, az akció célja a példamutatás, a figyelem felhívása közvetlen környezetünk tisztaságának fontosságára.
– Az idő ideális, igazi tavaszi, így akár szabadidős programnak is felfogható a szemétszedés. Fontos, hogy a városlakók is kivegyék részüket környezetük tisztántartásában. Hejőcsabán a célunk visszaadni egykori szépségét a kúria mögötti területnek – emelte ki a városvezető.

szemetszedes_holding_hejocsaba_0419_fkcs_14.jpg

A jövővel kapcsolatban Kiss Gábor elmondta, egyszerre több területen is takaríthatnának majd az önkéntes hivatali és holdingos dolgozók, a helyi képviselők, intézmények, óvodák és iskolák közreműködésével.

szemetszedes_holding_hejocsaba_0419_fkcs_2.jpg

Gonda Géza, a terület önkormányzati képviselője elmondta, elsősorban ágakat és faleveleket, gumiabroncsokat és televíziókészülékeket szedtek össze az akció során a kisebb hulladékok mellett. Hozzátette, nem ez a legproblémásabb területe Hejőcsabának, de a szemetesebb részeket nemrég kitakarították.

szemetszedes_holding_hejocsaba_0419_fkcs_15.jpg

A Tavaszi széllel párhuzamosan – és minden nap – a város több pontján végzi a tavaszi takarítást a háromszáz közfoglalkoztatott és a Start programban résztvevő hatszáz közmunkás. Az ő feladatuk a lombgereblyézés, szemétszedés és az úgynevezett saralás.

S. P.
fotó: F. Kaderják Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!