Közélet

Fónagy János: A védelem nem a szolgáltatókat, hanem az állampolgárokat illeti

2013-04-18 16:51

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Valós segítség volt a magyar háztartásoknak a 10 százalékos rezsidíjcsökkentés, és a kormány vizsgálja a lehetőségét annak, hogy tovább csökkenjenek a lakosság terhei – jelentette ki Fónagy János csütörtökön, Miskolcon. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára leszögezte, az ellenzék vádjai nem reálisak, ugyanis a díjcsökkentés nem okozhat ezen szektoroknak akkora bevételkiesést, ami miatt át kellene csoportosítani költségeiket.

A bejelentést megelőzően Sebestyén László, országgyűlési képviselő, a Fidesz miskolci elnöke elevenítette fel a rezsicsökkentés és az azzal kapcsolatban indult aláírásgyűjtés előzményeit. Mint mondta, a kormány korábban képviselői indítványra kezdeményezte a rezsicsökkentést, belátva azt, hogy a hazai rezsiköltségek a jelenlegi jövedelmek mellett, a családok bevételeinek nagyon magas százalékát viszik el, az európai átlagnál jóval nagyobbat.

fonagy_janos_miskolcon_130417_ja_1.jpg

– Ezt követően jutott arra a kormány, hogy 10 százalékos csökkentés mindenképpen indokolt első körben az áram és a gáz esetén. Ez a csökkentés már érezhető a magyar családoknál, és azt gondolom, hogy ennek sikere további vizsgálatot hozhat magával, ennek hozományaként pedig akár tovább is csökkenhet a rezsi mértéke – mondta a képviselő.

Sebestyén László szólt arról is, hogy a rezsicsökkentést támogató aláírásgyűjtés azért indult, mert ezzel szeretnék demonstrálni azt, hogy a magyar emberek igenis kiállnak a kezdeményezés mellett, támogatják a kormány ilyen irányú törekvéseit (ismeretes, a rezsicsökkentés miatt több szolgáltató bírósághoz fordult, aki – az országgyűlési képviselő szavaival – példátlan gyorsassággal hozott ítéletet, a szolgáltatóknak igazat adva).
 
fonagy_janos_130418_ja_1.jpgFónagy János parlamenti államtitkár a kérdésünkre elmondta, a januári rezsicsökkentést további csökkentés fogja követni a kormány reményei szerint.

– Első lépésként a palackos, PB gázt használók terheit csökkentjük. Azt tudni kell, hogy ezen fogyasztók az összes gázhasználó 8-10 százalékát teszi ki, tehát jelentős arány. A kormány szeretné, ha belátható időn, legkésőbb egy hónapon belül, nekik is csökkenjenek terheik, a PB palackok árait is 10 százalékkal fogjuk csökkenteni – mondta az államtitkár.

Elmondta, a rezsicsökkentés azért volt mindenképpen szükséges, mert a kormány korábbi számításai szerint, az Európai Unió 27 tagállama közül a harmadik helyen szerepeltünk azon a listán, melyeken az egyes országos átlagjövedelmeihez viszonyították a rezsidíjakat.


– Ez a januári díjcsökkentés csökkentés a fogyasztás mértékére, jövedelmi viszonyokra mindenre való tekintet nélkül érintette mind a közel négymillió hazai háztartást. A következő lépéseknél már az egyéb racionalizálási lehetőségeket is figyelembe vesszük, például a jelenleg több mint 300 hazai vízi közmű összevonása után nyilván a rendszer gazdaságosabban lesz üzemeltethető, így az ily’ módon  megspórolt pénzt (a területen természetesen szükséges fenntartás, felújítás korszerűsítés elvégzése mellett) a háztartások teherviselésének mérsékelésére kívánjuk fordítani – mondta.
fonagy_janos_miskolcon_130417_ja_4.jpg

Fónagy úgy fogalmazott, a szemétszállítás díjainak csökkentésére is vannak elképzelések, de a dolguk itt nehezebb, mert a szolgáltatást végzők köre nagyon színes, ezért sok féllel kell egyeztetni a csökkentés ügyében (önkormányzatok, hazai, külföldi vagy vegyes vállalatok stb.).
– Másrészt bonyolítja a dolgot, hogy tavalyi év folyamán, több szolgáltató esetenként duplájára, vagy háromszorosára emelte díjait, annak ellenére, hogy azt kértük 2010-ben minden cégtől, hogy a rezsidíjakat csak az infláció mértékében emeljék. Harmadrészt olyan szolgáltatók is vannak, akik Európai Uniós támogatással különböző korszerűsítéseket hajtottak végre. A megtérülés érdekében ők emelték a díjakat, ezt a fogyasztók tudomásul vették. Szeretnénk, hogyha ezek a fogyasztók sem kerülnének hátrányos helyzetre, ugyanakkor a szolgáltatók sem járhatnak rosszul. Ezekre a problémákra megoldást kell találni – hangsúlyozta az államtitkár.

fonagy_janos_miskolcon_130417_ja_5.jpg

Elmondta azt is, hogy a kormány tervei szerint a díjak területi különbözőségét is szeretnék megoldani, jelenleg ugyanis régiónként, de még településenként is hatalmas különbségek mutatkoznak.
– Ez jellemző a hulladékszállításnál, de egyébként a vízszolgáltatásnál is. Ennek megoldása következő évek feladata lesz, egyebek mellett vízi közművek összevonására, integrálására vonatkozó törvény és annak végrehajtása hivatott azt elősegíteni, hogy ezek az országrészenkénti jelentős eltérések megszűnjenek – mondta Fónagy János.

Az ellenzéki pártok korábban úgy kifejezték félelmüket, hogy a rezsicsökkentés miatt kieső bevételeket a szolgáltatók majd más módon kívánják a lakosságra terhelni, esetleg kevesebb fejlesztéssel, vagy létszám-leépítéssel reagálnak. Fónagy János ezeket a vádakat irreálisnak nevezte.
– Az energiaszektor példáján át próbálom bemutatni a helyzetet. Ez egy ötszázmilliárdos piac, ebből a rezsicsökkentés 4, 4.2 százalékos, nagyságrendileg huszonkétmilliárdos csökkenést okoz.. Ez nem hiszem, hogy megrendíti a szolgáltatókat, hogy akár olyan költség átcsoportosításra adna alapot, amit az ellenzék, mint reális veszélyt felhánytorgat – mondta Fónagy.

Az államtitkár hangsúlyozta, az ipari fogyasztók szabad piacon vannak, élvezik a világban tapasztalható általános energiaár csökkentés hatását, másrészt mivel a piac szereplőjeként, ha olyan ajánlatot kapnak, ami számukra elfogadhatatlan, akkor átmehetnek másik szolgáltatóhoz.
– A piaci szereplő tud ezzel élni, egy egyszerű háztartás nem. A védelem ezért az állampolgárokat illeti, a nagyfogyasztók pedig piaci helyzetükkel élve, megharcolják a maguk érdekeit – szögezte le Fónagy János.

Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!