Operafesztivál

Három Bartók, három ősbemutató, opera az utcán

2013-04-15 12:47

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE operafesztival-felvonulas-120607ml_03.jpg

Négy alappillérre építkeztek a szervezők idén, a miskolci operafesztivál programjának összeállításakor. Az első a 3Bartók, ami idén is folytatódik, a második a decemberben meghirdetett operaíró-pályázat, amelyről már döntött a zsűri, a harmadik az ősbemutatók, amelyből idén három is lesz, s természetesen az opera az utcán, vagyis az Ezrek operája.

Amint arról beszámoltunk, idén egy héttel később, vagyis június 14–23. között rendezik meg a BartókPlusz Miskolci Operafesztivált, amelynek ezúttal is a Miskolci Nemzeti Színház lesz a központi helyszíne. A programról pénteken tájékoztatták a sajtó képviselőit, Budapesten.

Kesselyák Gergely fesztiváligazgató elmondta, fontos, hogy a legnehezebb években is kiáll a város a fesztivál mellett. Mint mondta, tavaly elindult egy fejlődés, amit továbbfolytatnak, így az operafesztivál újra visszatérhet oda, ahonnan indult.

operafeszt_sajttaj5_130412_ja.jpg

Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkárságnak helyettes államtitkára elmondta, az operafesztivál szervezőitől két megkeresés érkezett.
– Ami a finanszírozásban az állami részvételt jelenti, az egyfelől a minisztérium, másfelől a Nemzeti Kulturális Alap (NKA). Az operafesztivál szervezői a miniszteri keretből 20 millió forintot kértek, erről megszületett a pozitív döntés, ezt az összeget már megkapja a fesztivál. Emellett az NKA irányába is elindultak, tőlük 30 millió forintot igényeltek. Az NKA-n belül van egy kollégium, ami kifejezetten a fesztiválok finanszírozásáról dönt, de ők még nem ültek össze, így arról az összegről döntés még nem született – mondta a helyettes államtitkár.

Mint kiemelte, Budapesten sok esemény van, így külön öröm, hogy vidéken is működnek sikeres fesztiválok.
– Büszkék vagyunk arra, hogy vidéki nagyvárosainkban egyre több olyan nagyfesztivál honosodik meg, amely országos, sőt, nemzetközi érdeklődésre is számot tarthat. Az operafesztivál biztosan ilyen – tette hozzá.

Hammerstein Judit a fesztivált méltatva elmondta, igazi közép-kelet-európai opera-seregszemle a miskolci, ami a világ legszínvonalasabb és legteljesebb Bartók Béla fesztiválja is, amellett, hogy fontos szerepet játszik a tehetséggondozásban, s sokat tesz az opera műfajának megújításáért.

operafeszt_sajttaj2_130412_ja.jpg

A 2013-as BartóPlusz költségvetése a fesztiváligazgató szerint alulról súrolja majd a 150 millió forintot, hiszen a működtetésen is sikerült spórolniuk. Kriza Ákos polgármester elmondta, Miskolc a tavalyihoz hasonlóan, 75 millió forinttal támogatja az operafesztivált.

– Két éve új szelek fújnak a fesztivál környékén. Kesselyák Gergely fesztiváligazgató a népopera irányába nyitott, tehát az opera populárisabb változatát szeretné megteremteni. Miskolc ebben tud segíteni, hiszen igyekszünk közösen a város utcáira vinni az előadásokat, hogy Miskolc szépségeit megmutassuk – mondta a polgármester, aki a programmal kapcsolatban kiemelte, tavaly látta Ribnyikov operájának egy részletét, ami tetszett neki, így a teljes operára is nagyon kíváncsi.

Kesselyák Gergely a 3Bartókkal kapcsolatban elmondta, idén annyi lesz a különbség, hogy ugyan az árokban továbbra is a Miskolci Szimfonikus Zenekar zenél, az előadásokra vendégtársulatok érkeznek Kolozsvárról, Nagyszebenről, illetve Egerből.
– Tavaly a legnagyobb ütőkártyánk a Tosca előadása volt, aminek nagyelőadását háromezren látták. A nem hivatalos közvélemény-kutatás azt bizonyítja, ennek a folytatását igényli a város. Idén a Traviátát választottuk, tisztelegve a Verdi év előtt, így ezt láthatja ingyenesen a közönség. Hétfőn az első, szerdán a második felvonást, pénteken pedig a teljes operát bemutatjuk a város három pontján – mondta.

A fesztiváligazgató emellett kiemelte az ősbemutatókat. Mint mondta, zsenik járnak közöttünk, akiket nem szabad elfelejtenünk. Ezért idén ősbemutatók is szép számmal lesznek. Bemutatják Vajda János két egy felvonásos operáját, a Don Perlimpint és a Don Cristobalt. Ennek történetét a tragédia és komédia oldaláról is megtekintheti a közönség. Vajda János zeneszerző elmondta, az előadásban nincs kórus, hat szereplővel játsszák.
Vajda János legújabb darabja mellett bemutatják Orbán György Bűvölet című operáját, illetve egy készülő vizsgaelőadást is, az Egy történet Bécsben című opera-operettet, amit Iván Sára tizenhét éves korában írt.

operafeszt_sajttaj4_130412_ja.jpg

Az idei operafesztivál negyedik pillére a decemberben meghirdetett operaíró-pályázat, amit nemzetközi porondon hirdettek meg a szervezők. Kilenc pályázat érkezett, amelyből a szakmai zsűri hármat választott ki. A három döntőbe jutott mű: Németh Norbert Hazug románc, Girolamo Deraco Taci és Szilágyi Miklós – Horváth György Ostrom című operája. A végeredmény a szakmai zsűri egyöntetű döntése alapján született. A zsűri versenyen kívül, a programba emeli ezen túl Dobos Attila Az ember tragédiája című alkotását is.
A versenyműveket felolvasó-színházi keretek között láthatja a közönség, s a záró gálán a nézők és a zsűri véleménye alapján kiválasztják a legjobbat, amelyet 2014-ben bemutatnak a miskolci operafesztiválon.

Az opera-repertoárban helyet kapott Alexej Ribnyikov Juno és Avos című operája, de lesznek koncertek is. Hallhatja a közönség Carl Orff leghíresebb művét, a Carmina Buránát, a miskolci szimfonikusok Promenád koncertjét, s lesznek filmvetítések, bábszínházi bemutatók és természetesen utcai kísérőprogramok is.

Kiss J.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!