Közélet

Ismét egyetemisták ismerkedtek a Kormányhivatallal

2013-04-10 13:18

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A Miskolci Egyetem kereskedelmi és marketing szakos hallgatóinak egy csoportját fogadta Demeter Ervin kormánymegbízott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalban, szerdán. A diákok a hivatalról és a közigazgatási reformról szóló átfogó tájékoztatót követően a Kormányablak működését is megtekinthették.

A Miskolci Egyetem hallgatói tájékoztatást kapnak a hivatal és a Kormányablak működéséről, valamint a munkatársaink igény szerint ügyfélkaput nyitottak a diákoknak. A Kormányhivatal működését Demeter Ervin kormánymegbízott ismertette, aki külön kitért a közigazgatás átalakításának részleteire, – a kormányhivatalok létesítésére, a 17 szakigazgatási szerv integrálódására, a kormányablakok, mint egyablakos ügyfélszolgálat létesesítésére, és a járási rendszer, járási hivatalok kialakítására is – de ismertette a Kormányhivatal felépítését, működését, feladatait és vezetőit is, valamint szólt az ország egyik legnagyobb ilyen hivatalának társadalmi szerepvállalásairól.

egyetemistak_latogatasa_kormanyablakban_0410_fkcs_5.jpg

Az ismertető részeként Marosi Dóra, a Kormányablak egyik legtapasztaltabb munkatársa bemutatta annak működését. A diákok végül megtekintették a Kormányablakban zajló ügyintézés menetét is.

egyetemistak_latogatasa_kormanyablakban_0410_fkcs_3.jpg

Demeter Ervin
kormánymegbízott elmondta, a mostani már a harmadik olyan alkalom, hogy egyetem marketing szakos hallgatóinak bemutatják a Kormányhivatalt.

egyetemistak_latogatasa_kormanyablakban_0410_fkcs_12.jpg

– Ezeket az alkalmakat nagyon fontosnak tartjuk, hiszen később a hallgatók is ügyfeleink, vagy akár munkatársaink is lehetnek. Lényeges, hogy megismerjék a hivatal működését, megértés a közigazgatási reform lényegét, megtudják miért is fontos az egyablakos ügyintézés fokozatos bevezetése, a járási hivatalok, kormányablakok, kormányhivatalok létrejötte – hangsúlyozta a kormánymegbízott.

egyetemistak_latogatasa_kormanyablakban_0410_fkcs_13.jpg

A hivatal működését egyébként időről időre nyílt napon is megismerheti bárki, aki ez iránt érdeklődik, de volt már precedens arra is, hogy középiskolák kérték azt, hogy diákjaik megismerhessék a Kormányhivatal működését, s mint Demeter Ervin hozzátette, ennek a felkérésnek is örömmel tettek eleget.

Tajthy Á.
Fotó: F. Kaderják Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!