Városinfó

Megkezdődött a tavaszi lomtalanítás

2013-04-06 15:08

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE tavaszi-szel-takaritas-120504ml_20.jpg

Megkezdődött pénteken a tavaszi lomtalanítás Miskolcon. Az AVE Miskolc Kft., az elmúlt évekhez hasonlóan most is térítésmentesen szállítja majd el a háztartásokban felgyülemlett, feleslegessé vált lomokat. A lomtalanítás időpontja városrészenként más és más, erről a minap.hu is folyamatosan tájékoztatja majd a miskolciakat.

Molnár Attila, az AVE-Miskolc Kft. igazgatója érdeklődésünkre elmondta, az új Hulladék Törvény is kötelező az összes szolgáltatót arra, hogy évente legalább egy alkalommal lomtalanítást végezzen a szolgáltatási területén.
-Miskolcon ennél jobb a helyzet, az AVE már hosszú évek óta évi kettő, egy őszi, és egy tavaszi lomtalanítást tart, mely során elszállítjuk a lakosságnál felhalmozódott nem veszélyes hulladékot – mondta a cégvezető.

Újdonság persze a törvényi változások miatt az AVE-nél is lesz, a cég ettől az évtől szétválogatja a lomokat, kiválogatja közüle azokat, melyek másodnyersanyagként tovább értékesíthetők. Ennek több praktikus oka is van, mondja Molnár Attila
-Egyrészt, uniós elvárás és törvényi kötelezettség, hogy válogassuk ki azt, ami még hasznosítható, másrészt miután a törvény alapján tonnánként 3000 forintos lerakói járulék terheli a lomot is január 1-jétől, így mind nekünk, mind a lakosságnak érdeke, hogy kisebb mennyiséget deponáljunk – mondta.
Molnár Attila hangsúlyozta, a lomtalanítás során továbbra sem szállítják el a veszélyes hulladékok (akkumulátor, pala, tv, hűtőszekrény stb.), építési törmelék, kommunális hulladékok, gumiabroncsok és zöldhulladékok (falevél, gally) elszállítását.

- Ezek díjmentes elhelyezésére az elmúlt évekhez hasonlóan van lehetősége a lakosságnak a Miskolcon üzemelő három hulladékudvarban (Bogáncs utca, József Attila utca és Lorántffy utca). Az udvarokban a hét hat napján van lehetőség lakcímkártya ellenében díjmentesen elhelyezni a veszélyes és zöld hulladékot – hangsúlyozta a cégvezető.
Ettől az évtől kezdődően viszont külön gyűjti az elektronikai hulladékot is az AVE, egyelőre kísérleti jelleggel. Molnár Attila felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy az elektronikus hulladékot éppen ezért, az erre kihelyezett tárolókba, és ne a lomok közé tegye.

Mint a cégvezető elmondta, az elmúlt évek tapasztalatai alapján kijelenthető, az AVE Miskolc szolgáltatási területén évente megközelítőleg 600 tonna hulladékot gyűjt össze, egy-egy lomtalanítás alkalmával, a lakosság pedig várja ezeket az akciókat.
Az idei tavaszi lomtalanítás rendjét is meghirdeti a cég, egyebek mellett a Miskolc Televízió képújságában, a minap.hu-n és a Miskolci Naplóban is, de tájékoztatja a fogyasztókat a számlalevélhez csatolt értesítőben, illetve a cég honlapján is.
 
Tajthy Á.

A lomtalanítás rendje

április 8. | hétfő
Avas: Áfonyás, Gesztenyés, Ifjúság, Középszer, Nyíri D., Szentgyörgy u. páratlan o., Testvérvárosok.

április 9. | kedd
Görömböly – Hejőcsaba: Ács, Asztalos, Bacsinszky A., Bádogos, Beniczky L., Bizony Á., Bognár, Borbély, Cseresznyés, Csermák A., Cukrász, Dapsy L., Deák F., Déli, Dohány, Egyetértés, Erzsébet kir., Eszperantó, Esztergályos, Farkas A., Görgős, Harsányi, Kaffka M., Kárpitos, Kovács, Kozma A., Kőműves, Lakatos, Lavotta, Pesti, Pöltenberg E., Rózsavölgyi, Simándy P., Szabó E., Szabó Z., Szolártsik tér, Szűcs S., Tégla, Vízirózsa

április 11. | csütörtök
Tapolca: Aradi, Baghy Gy., Bakonyi, Bencések, Beregi, Bokros, Branyiszkó, Brassói, Csabai, Fenyő, Görömbölyi, Győri, Iglói, Isaszeg, Károlyi M., Katona J., Kiss J., Léva, Lőcsei, Máriássy S., Mátra, Miskolctapolcai, Nyitrai, Platán, Sellő dűlő, Szathmáry K. P., Szebeni, Szent Benedek köz, Szentbenedek-hegyi, Thaly K., Tornai, Újjáépítés, Ungvári, Váradi, Verne Gy., Viola, Zempléni, Zilahi, Zólyomi, Zsóri

Görömböly: Ághegy, Apátsági, Cserép, Felhő, Fuvola, Ginzery S., Hordó, Lehár F, Madár, Meredek köz, Szabó K., Szőlő, Tapolcai, Tárogató, Temetőalja, Templomhegyi, Tücsök
Május 1. telep

április 12. | péntek
Hejőcsaba, Almáskert: Áchim A., Balassi B., Bárczay, Boglárka, Cement, Csaba vezér, Dália, Egres, Egri, Fogarasi, Futó, Garbai S., Gárdonyi G., Gátőr, Gránátalma, Hejő, Hock J., Igazság, Izsó M., Kalocsai K., Kázmér, Kertész, Koboz, Kő, Málnás, Malom, Mécses, Mész, Mésztelep, Nádas, Nagyszalonta, Nagyszebeni, Nagyváradi, Nándorfehérvári, Negyvennyolcas, Pusztaszeri, Rodostó, Rozmaring, Segesvári, Sütő J., Szalag, Szamóca köz, Szeretet, Szirmai, Szózat, Tallér, Templom, Töltés, Világ
Tapolca: Aranyeső u., Homonnai, Imreh Zs., Kiskőkötő, Nagykőkötő, Rézműves, Szűrcsapó, Tímár





Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!