Közgyűlés

Megkezdi munkáját az új rendészeti szerv

2013-03-28 20:44

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Új rendészeti szerv gondoskodik áprilistól a miskolciak biztonságáról. Ez átveszi a közterület felügyelet feladatait, tagjai azonban nem csupán bírságolnak majd, hanem akár kényszerítő intézkedéseket is alkalmazhatnak a szabályszegőkkel szemben. Az új szervezet dolgozóinak többségét az eddigi közterület-felügyelők közül válogatta ki egy szakmai testület.

Megvizsgálták a szakmai előéletüket, megnézték, hogy eddig milyen hatékonyan intézkedtek, milyen aktívan dolgoztak, és milyen minőségű munkát végeztek.

A márciusi közgyűlés arról döntött, hogy 10 százalékkal csökkenti a polgármesteri hivatal létszámát. Ez a határozat a közterület felügyeletet is érintette, így az új rendészeti szervnél kilencvenen dolgoznak majd. Ebben már benne van a 10 százalékos létszámcsökkentés is. A rendészeti szerv hatékony segítséget szeretne nyújtani a bajbajutottaknak. Azt szeretnék ha a miskolciak bátran fordulnának hozzájuk. 

Vincze Csaba nyugállományú rendőr alezredes, a szervezet megbízott vezetője érdeklődésünkre elmondta, az induláshoz szükséges előkészületi munkálatok jelenleg a háttérben, nagy erőkkel folynak. Mint fogalmazott, szeretnék hatósági tevékenységüket emberközelivé tenni, hogy Miskolc város lakói a lehető legrövidebb időn belül magukénak érezzék szervezetüket, és a hatáskörükbe tartozó ügyekben bátran forduljanak hozzájuk.

- Szeretnénk úgy végezni a munkánkat, hogy városunk lakói érezhessék segítőkészségünket, és valódi, hatékony támaszai lehessünk a bajban mindenkinek - fogalmazott Vincze Csaba, kiemelve, hogy az új, városi rendészeti szervnek fontos elemei a mezőőrök is, akik gyalogosan, illetve lóháton járőröznek azokon a területeken, amelyek gépkocsival nehezebben megközelíthetők. Biztosítva ezzel az állampolgárokkal való kapcsolattartást, és nem utolsósorban a jogsértések megelőzését, megakadályozását.

Mint megtudtuk, az ide vonatkozó törvény alapján a felügyelet illetve a rendészeti szervezet jogköre kibővül. Ez részben a foganatosítható intézkedésekre, szükség esetén pedig az alkalmazható kényszerítő eszközökre is kiterjed.
Az új intézkedések alkalmazása viszont csak a megfelelő képzés és vizsgáztatás után válik lehetségessé. Ennek lebonyolítására a vonatkozó BM rendelet a BM Oktatási Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóságot jelölte ki.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!