Kultúra

Az Uitz Béla utca – akkor és most…

2013-03-02 14:42

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE 00012_uitz_b_utca_130226ml_1.jpg

A képeslap 1936 után készült, amelyre a gimnázium homlokzati felirata utal, ugyanis ekkor lett a neve: Ref. Lévay József Gimnázium. Így természetesen jól látszik az Avas-tető ékessége, az 1934-ben felavatott kilátó.

00012_uitz_b_utca_130226ml.jpg
Méltán érdemelte ki a betonból és faragott kőből készült hídkorlát a „Miskolc legszebb hídja” elismerést. A hídsarok északi oldala egyszerű kiképzést kapott, amelyet indokolhat az is, hogy mellette út vezetett végig a Szinva partján a Diószeghy-házig (Erzsébet tér 5.). A híd közepét négykarú kovácsoltvas villanylámpa ékesítette. Az iskola a Kálvin János utcától kapta a bejáratot, mint ahogy innen nyílt a múzeum „hátsó” bejárata is. A múzeum kerítése követte a Szinva vonalát. A hidat – mint a többit is – a német katonák a visszavonulás idején, 1944 végén felrobbantották. Az ideiglenes felújítást követően 1950-től működött „végleges” formában a Szinva befedéséig. Az Uitz Béla – Kálvin János utcai tehermentesítő út kialakításakor, 1983-ban bontották el, s a déli tehermentesítő utat a Szinva felett még ebben az évben megnyitották.
(Dobrossy István szövege és képeslapja, Mocsári László fotója)


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!