Városinfó

Júliustól Miskolcon tesztelhetik az első új villamost

2013-03-08 19:31

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE ganzskoda_plzen_proto_130307.jpg

A tervezettnél hamarabb, 2014 helyett már idén júliusban Miskolcra érkezhet az új Ganz-Skoda villamos prototípusa, és ha a tesztek sikeresek lesznek, az év végén már akár utasokat is szállíthatnak.

Mint arról annak idején hírt adtunk, Miskolc tavaly februárban kötötte meg a szerződést a Zöld Nyíl projekt keretein belül a 31 új villamos gyártására kiírt negyedik közbeszerzésen nyertes Ganz-Skoda Közlekedési Zrt.-vel, majd augusztus utolsó napjaiban az előzetes típusengedélyt is megkapta a villamos. Ez alapján ősszel megkezdődött a prototípus gyártása is. A projekt teljes, több mint 36 milliárdos bekerülési költségéből mintegy 18,6 milliárdot tesz ki a villamosok gyártása.

ganzskoda_plzen_proto_130307_3.jpg
Komfortos, hazai viszonylatban is széles utastér

Szőnyi Péter, a Zöld Nyíl projektigazgatója elmondta, az új villamos egyenként mintegy 200 utast képes befogadni, gazdaságosabban üzemeltethető, mint például a buszközlekedés, vagy mint az eddigi villamosok.
– A járművek a fékezési energia mintegy 20-30 százalékát visszatáplálják a villamoshálózat elektromos rendszerébe, egyterűek, teljesen légkondicionáltak és 100 százalékban alacsonypadlósak. A szállítás egyébként ütemezett, folyamatos, 2014-ben havonta két-három érkezik, az utolsó kettő 2015. első negyedévében várható – mondta Szőnyi Péter.

A projektigazgató érdeklődésünkre elmondta, helyi speciális igénynek, illetve alapvető elvárásoknak is meg kellett felelnie az új villamosoknak.
– Ilyen speciális miskolci igény volt, hogy a járművek gyártásakor gondoltunk a turistákra, illetve a kerékpárosokra, a járművek ezért szélesebbek egy átlag villamostól még hazai szinten is. Másrész viszont az, hogy az új villamosaink 100 százalékban alacsonypadlósak, ezáltal a mozgássérültek számára teljesen bejárhatók, hogy légkondicionáltak és fűthetők, nem is speciális igény, hanem ma már elvárás az utazóközönség és a hatóságok részéről – mondta.

Év végén már utasokat szállíthat


Mostanra az időpont is biztosnak tűnik, várhatóan júliusban már a megújult miskolci villamospályán futhatja tesztköreit az új villamos prototípusa, amely jelenleg kilencven százalékosnál is nagyobb készültségű, csupán apróbb, elsősorban utastéri szerelési munkák maradtak hátra.

ganzskoda_plzen_proto_130307_2.jpg
A sofőröknek is szokni kell majd az új technológiát

Szőnyi Péter elmondta, összesen 10 ezer kilométert kell lefutnia a járműnek ahhoz, hogy hatósági engedélyt kaphasson, és utasokat szállítson egy-egy új villamos.
– A villamosokat üres állapotban is kell tesztelni, de szimulálni kell majd az utassal teli állapotot is. Ezen kívül a járművezetőket is be kell tanítani – mondta Szőnyi Péter.

Gazdaságosan üzemelnek


Mint arról korábban szintén beszámoltunk, a jelenlegi városvezetés ideje alatt fejeződött be a pályaépítés, illetve zárult le a villamosok közbeszerzése, ahol a villamosbeszerzést, fenntartást, üzemeltetést tekintve volt a Ganz-Skoda Közlekedési Zrt. ajánlata a legkedvezőbb.
– Az értékelési pontrendszer szerint – amelyet a Közbeszerzési Döntőbizottság és az ellenőrző hatóságok is jóváhagytak – nem csak a vételár döntött, hiszen a várost az érdekelte leginkább, hogy a következő 20 évben mennyibe kerül az új villamosok üzemeltetési költsége. Ugyanis a megvásárlást EU-s pénzből tudjuk finanszírozni, az üzemeltetést viszont a városnak kell – ezt már Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. PR és kommunikációs vezetője mondta el érdeklődésünkre. Márpedig az üzemeltetésre a legolcsóbb ajánlatot a Ganz-Skoda adta.

Kiemelte, a döntés megalapozottságát mutatja, hogy február közepén a korábbi versenytárs, az AnsaldoBreda S.p.A visszavonta bírósági keresetét, így az utolsó jogi kérdés is megoldódott a jármű beszerzés történetében.

Tajthy Á.
fotó: Skoda




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!