Városinfó

Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégia

2013-03-02 08:57

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE elleorzes_klapka_ki_20120628_5.jpg

 A miskolci önkormányzat Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Stratégiájáról is tárgyal a városi közgyűlés jövő heti ülésén. Az előterjesztés kihangsúlyozza, hogy a közbiztonság infrastrukturális tényező is. A gazdaság működésének olyan feltétele, amely befolyásolja a beruházási szándékot, az idegenforgalmat, az állampolgárok mindennapjait, hangulatát, a letelepedési kedvet.

A közgyűlési anyag egyrészt beszámolót tartalmaz a stratégiában foglalt feladatok 2011-2012 évi teljesítéséről, és javaslatot terjeszt elő annak a 2013-2014. évekre vonatkozó, cselekvési programjára.
Miskolc közgyűlése 2004-ben fogadta el helyi közbiztonsági és bűnmegelőzési stratégiáját. Ennek kidolgozásába, és a feladatok végrehajtásába bevonta a rendőrség, a katasztrófavédelem, a közterület-felügyelet, a népegészségügyi szakigazgatási szerv, a környezetvédelmi felügyelőség valamint a polgárőrség illetékes szerveit és szervezeteit is. Az előterjesztés kihangsúlyozza, hogy a közbiztonság infrastrukturális tényező is. A gazdaság működésének olyan feltétele, amely befolyásolja a beruházási szándékot, az idegenforgalmat, az állampolgárok mindennapjait, hangulatát, a letelepedési kedvet.

A település közbiztonságának állapota a helyi problémák összességéből tevődik össze, ezért kezelése és a bűncselekmények megelőzése is csak helyi összefogással lehetséges. A helyi lakosokat és azok értékeit meg kell védeni a bűnözőktől, azoktól, akik megsértik a közösségi együttélés szabályait. - Ezért az önkormányzatnak rendelkeznie kell bűnmegelőzési és közbiztonsági koncepcióval és azt következetesen végre is kell hajtani. A tapasztalatokat felhasználva pedig időről időre aktualizálni is kell a stratégiát, hogy a megváltozott környezethez folyamatosan igazodva, a leghatékonyabb eszközök állhassanak rendelkezésre a problémák kezelésére – áll az előterjesztésben, amely kitér a közbiztonságot érintő eddigi intézkedésekre, eredményekre is. Egyebek mellett a Bűnmegelőzési Centrum létrehozására, melynek kialakítása, technikai felszereltsége, szakmai koordináló tevékenysége biztosította a stratégiai célok eddigi megvalósításának feltételeit.

Ugyancsak megemlítik a bűnmegelőzési ügyfélszolgálati iroda létrehozását, a helyi polgárőr szervezetek tevékenységét, a rendőrség támogatását, a közterület-felügyelet és a mezőőrség megerősítését, a rendvédelmi hatóságokkal való, együttműködés eredményeit is.
 
Sz. S.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2021-04-12 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!