Miskolc anno

A színház környéke – akkor és most…

2012-08-11 15:26

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE 0008_weidllich.jpg

Az 1900-as évek elején készült képeslapon meghatározó tájékozódási pont a színház. Ettől nyugati irányban Xiffkovics Emil görög kereskedő háza tölti ki a telket, utcára néző üzletekkel.

0008_weidllich_1.jpg

Mellette a nemesi címet kapott, szintén görög kereskedő Pilta család, nevezetesen Pilta Erzsébet és a görög kereskedő leszármazott Dadányi Sándor katonatiszt élt. A szintén két földszintes épületet Weidlich Pál és felesége vásárolta meg, de lebontásuk előtt még itt működött az Istvánffy testvérek hangszer-, mellette Spiegel Mari „divatárusnő” üzlete. E két épület helyén 1911-től áll a Weidlich-palota, amelynek udvarán a főutcáról át lehetett jutni a Pece-patak menti házakhoz. A 30 lakásnak és 24 üzletnek helyet adó épületet 2012-ben újították fel. Itt működött a tulajdonos „Fekete kutyához” címzett legendás fűszerkereskedése. A két görög házat a színház 1956–1958 közötti felújításakor bontották le. Kmetty Gyula tervei alapján így épült fel a Weidlich-palota magasságához illeszkedő épület, földszintjén képcsarnokkal. A másik, háromszintes társasház a színház magasságához illeszkedik, földszintjén átjárót alakítottak ki, az átjáró terét egykor virágüzlet osztotta meg. Mindkét épület – környezetéből kiugróan – őrzi a '60-as évek építészeti gondolkodását, stílusát.
(Dobrossy István szövege és képeslapja, Mocsári László fotója)


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2022-01-25 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!