Miskolc anno

A Semmelweis kórház – akkor és most…

2012-08-04 15:12

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE 0008_erzsebet-korhaz1_1.jpg

Borsod vármegye közgyűlése 1889-ben foglalkozott először a város területén építendő új megyei kórház tervével. 1895-re Ádler Károly főmérnök elkészítette a terveket, s az engedélyek beszerzése után, 1898-ban elkezdődött az építkezés a Csabai kapu és a későbbi Semmelweis utca közötti területen (3,5 hektár).

0008_erzsebet-korhaz1.jpg

1900 decemberében avatták fel. A főépület mellett a kül- és belgyógyászat, a zárt (elmebeteg) osztály épülete, a hullaház és a konyha készült el. A főépület a Csaba-Mindszent közötti úttól 25 méter távolságra, három egységből, s az ezeket összekötő fedett kapuzatból épült 112 éve. Az igazgatóság egyemeletes, az attól északra és délre álló épületek földszintesek, kiképzésük téglahomlokzatú. A kórházat téglakerítés övezte, oszlopai között kovácsoltvas ráccsal. A Csabai kapui főbejárat előtt egykor kert volt, mára gépkocsi bejáró váltotta fel, amit két oldalról járda övez. A kórház 1952-ben vette fel Semmelweis Ignác nevét.
(Dobrossy István szövege és képeslapja, Mocsári László fotója)


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!