Miskolc anno

A Zenepalota – akkor és most…

2012-06-23 11:20

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE 00012_zenepalota_7455_1.jpg

Magyarország a világháborút követően gazdasága helyreállítására amerikai bankkölcsönt vett fel. 1925–1927 között ebből Miskolc három részletben közel egymillió pengőben részesült, amelyből 12, jelentős beruházást valósítottak meg.

00012_zenepalota_7455.jpg

Ezek egyike az akkori Luther téren az új Zenepalota felépítése. Akkori funkciója zene- és női kereskedelmi iskola volt. Walder Gyula budapesti mérnök tervei alapján Papp Sándor és Singer Samu miskolci építész irányításával egy év alatt készült el a monumentális iskolaépület. Miskolc város közgyűlési határozata alapján 1927-ben „Miskolc városi Hubay Jenő zeneiskola” néven avatták fel. Nagyterme 465 személy befogadására volt alkalmas. 1938-ban a 10-es honvéd hadimúzeum, 1944–1948 között a jogakadémia is a falai között kapott helyet. Felújítására a XXI. század elején több terv is készült. Nyugati falának homlokzatosítása és az épület külső-belső felújítása 2010-ben fejeződött be.
(Dobrossy István szövege és képeslapja, Mocsári László fotója)


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!