Kultúra

A Gömöri pályaudvar – akkor és most…

2012-06-02 10:51

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE 00012_gomori_1.jpg

A XIX–XX. század fordulójának egyik legtetszetősebb épülete a Gömöri pályaudvar két főhomlokzatos épületsora. Az 1100 négyzetméter alapterületű alkotás óriási peronnal rendelkezik, szándékosan tervezték reprezentatív vendégek fogadására.


00012_gomori.jpg
A 13-15 méter széles, ún. felvételi épület hossza 97 méter. Ezen a vasútállomáson bonyolították a Zsolcai kapu ipartelepeinek áruszállítását és fogadását. Környezetében tárházak sora épült: dohánybeváltó, sóraktár, gyapjúraktár. A Tiszai pályaudvarral összeköttetésben az ország minden tájára el lehetett innen jutni. A történeti Gömör megye gyárai, bányái viszont csak innen, először Bánrévéig, majd Fülekig voltak elérhetők. Ezt a vasútvonalat 1871-ben, az állomást – amelyet Pfaff Ferenc tervezett – 1899-ben adták át. Az épület mai külső megjelenését három jelentős átalakítás, felújítás után érte el. A képeslap a keleti főhomlokzatot láttatja.
(Dobrossy István szövege és képeslapja, Mocsári László fotója)


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!