Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

Kocsonyafesztivál: új helyszínek, új programok

2013-02-17 14:22

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kocsonya_nyitas_120224_ja_10.jpg

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szándéknyilatkozatban rögzítette a miskolci önkormányzat és a kocsonyafesztivál alapítója januárban, hogy együttműködnek a rendezvény közös szervezésében. Ennek értelmében a város egyebek mellett ingyen bocsátja a fesztivál rendelkezésére a köztereket, utakat, parkolókat, ahol a fesztiválváros felépül, díjmentesen oldja meg a forgalomterelést az MVK Zrt., de programokkal is készülnek a városi cégek, intézmények.

Némedi Varga Zoltán, a Miskolci Kulturális Központ (MKK) Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a város támogatásával minden eddiginél nagyobb területen rendezik meg jövőhét végén a 13. Kocsonyafesztivált, melyet a szervezők számára ingyenesen biztosít az önkormányzat.
– Az új helyszín magába foglal köztereket, utakat, magán- és városi parkolókat. Úgy gondolom, hogy itt jobban el lehet majd férni, mint a korábbi sétálóutcai helyszíneken, így egy átláthatóbb, jobb fesztivált lehet majd rendezni – mondta az ügyvezető.

Kiemelte, a város a területen kívül több kisebb dologban segíti a fesztivált. Ilyen például, hogy megmaradt a karácsonyi díszkivilágítás, ez fogja ékesíteni a rendezvény ideje alatt a belvárost, illetve az MVK Zrt. a forgalomterelést vállalta az érintett utakon (ennek rendjét lapunkban, illetve a minap.hu-n is közöljük).
– Túl ezen, a fesztivál ideje alatt a közterület-felügyelet megerősített állománnyal fogja működését segíteni, illetve a Miskolc Városgazda Nonprofit Kft. a takarítást vállalta a város részéről – tette hozzá Némedi Varga Zoltán.

A programok szervezésébe is beszálltak a városi intézmények, illetve cégek, így például először rendezi a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola, illetve aschaffenburgi testvériskolája február 22-én, pénteken a Békafutást, mely a Városházától indul majd.
– A Kassa-Miskolc testvérvárosi kapcsolatok, illetve a Kassa Európa Kulturális Fővárosa programsorozat kapcsán több rendezvényt is befogad a Kocsonyafesztivál alatt is a város valamely intézménye. A Herman Ottó Múzeumban így a kassai Kelet-Szlovákiai Múzeum Kassa-korzó kiállítása látható majd, a Miskolci Galériában pedig a Kassai Galéria kiállítása nyílik meg szombaton. A Művészetek Házában Márairól szóló dokumentumfilmeket lehet majd megtekinteni, illetve vasárnap, 24-én délután öt órától a Kassai Thália Színház előadását, A gyertyák csonkig égnek című darabot láthatják a miskolciak, illetve az ide látogatók – mondta Némedi Varga Zoltán.

A vásári forgatagban megjelennek majd a miskolci cégek, intézmények is, így jelen lesz például standdal a Miskolci Turisztikai Kft, a Miskolci Agrokultúra Kft. (itt lesz megkóstolható a Miskolczi Kolbász), de képviselteti magát az MKK által üzemeltett diósgyőri vár, illetve a DVTK és a Miskolci Jegesmedvék játékosai is.

Új helyszínként a kocsonyafesztiválon is megjelenik majd a városháza – az új oszlopcsarnok aulája ad helyet az Ízkocsonya versenynek, és a városházán történik a VIP-fogadás is.

Tajthy Á.
(Fotónk a tavalyi Kocsonyafesztiválon készült)



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!