Gazdaság

Eredményes volt a rehabilitáció

2013-02-13 11:03

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Több mint ezerkétszáz megváltozott munkaképességű ember rehabilitációját és foglalkoztatását segítette Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az az ötéves, uniós támogatással megvalósult, másfél milliárd forint költségvetésű program, ami során az érintettek képzéseken vehettek részt és bérköltségüket is fedezték. A program résztvevői közül minden negyedik személy fél év után is a munkahelyén dolgozik, vagyis úgy tűnik, tartósan el tudtak helyezkedni.

szocioprodukt_130213_tv.jpg

A miskolci Szocio Produkt Kft.-nél, ahol varroda, nyomda és kötészet is működik, csaknem százan dolgoznak, közülük hatvannégyen megváltozott munkaképességűek. Köztük Boldizsár Judit is, aki korábban otthon dolgozott, majd uniós támogatással sikerült elhelyezkednie. Gerincproblémái miatt leszázalékolták, és csak könnyített, ülőmunkát végezhet. Naponta 7 órát dolgozik. Szerinte a megváltozott munkaképességűeket gyakran elutasítják a munkáltatók, ezért nehezen találnak munkát.

Többek között ezen próbált meg változtatni a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 1.1.1 programja.
– Az alaptörvényben olvassuk azt, hogy Magyarország igyekszik megteremteni annak a lehetőségét, hogy minden munkaképes ember dolgozhasson, erejének és képességének megfelelően. Ez a hitvallás mutatja, hogy Magyarország mennyire elkötelezett aziránt, hogy minden ember megtalálja élete értelmét a munka világában – mondta Lukács Irén, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal hivatalvezetője annak a miskolci zárókonferenciának a megnyitóján, ahol a megváltozott munkaképességű embereket segítő TÁMOP-os program eredményeiről és tapasztalatairól számoltak be, többek között a megyei munkaügyi központ munkatársai is.

Az Európai Unió és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósult, több mint másfél milliárd forint költségvetésű munkaerő-piaci program során arra törekedtek, hogy csökkentsék a megváltozott munkaképességűek elleni előítéleteket, valamint segítsék rehabilitációjukat és foglalkoztatásukat.

Lóránté Orosz Edit, a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója elmondta, hogy több mint ezer embernek segítettek a megyében, felkészítve arra, hogy a nekik nyújtott szolgáltatásokkal és képzésekkel újra visszavezessék őket a munkaerőpiacra, munkájukat pedig meg tudják tartani. A munkáltatókat foglalkoztatást segítő bér- és bérköltség-támogatásban részesítették, annak fejében, hogy a programban felkészített személyeket alkalmazták. Az igazgató hozzátette, a programnak közvetlen hatása is van, sok érintettnél ugyanis sikerült elérni, hogy megmaradt képességeik használatával fokozzák motivációjukat és magukba vetett hitüket.

szocioprodukt1_130213_tv.jpg

A munkaköröket illetően változatos a kép: az óvodai dajkától a bolti eladóig szóba jöhet számos állás, és gyakran adminisztratív jellegű munkát végeznek. 1227 főt sikerült bevonni a programba, 880 embert pedig elhelyezni. Az egyéni programok befejeztével (ezek közül még nem mindegyik ért véget) mérni is tudják az eredményességet, eszerint több mint 250 ember a foglalkoztatás hatodik hónapja után is a munkahelyén tudott maradni.

A TÁMOP 1.1.1-es program még 2008-ban indul és 2013 márciusával véget ér. A továbbiakban nem a munkaügyi központ, hanem a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) folytatja majd az ilyen irányú programok kidolgozását és koordinálását. Megkerestük a szervezetet, hogy mire számíthatnak a megváltozott munkaképességűek és munkáltatóik a jövőben. Válaszukban hangsúlyozták, hogy folytatódik az ilyen irányú törekvés, márciustól pedig egy újabb, országos program indul majd a megváltozott munkaképességűek rehabilitációjára és foglalkoztatására.

Istenes Zs.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!