Városinfó

Közgyűlés előtt az avasi szociális városrehabilitáció

2013-02-12 09:02

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szilvas_1_7_130208_ja_2.jpg

A közgyűlés is áldását adhatja csütörtökön az Avasra tervezett szociális városrehabilitációs programra, melyet két hete már lakossági fórumon is bemutattak a városrészben élők számára.


Ahogy arról korábban már beszámoltunk szociális célú városrehabilitációs program előkészítésén dolgozik Miskolc vezetése. Amennyiben a közgyűlés támogatja, megpályázzák a 400 millió forintos projektet, melynek keretében teljesen felújítanák a Szilvás utca 1-7. közötti tömböt, a szomszédos Szentgyörgy utcán pedig, a volt gyermekrendelő helyén közösségi teret alakítanának ki. A környező zöldterületet is szeretnék rendbe tenni. A pályázathoz szükséges közgyűlési támogatást csütörtökön biztosíthatja a grémium.

Az NFÜ honlapján jelent meg az ÉMOP - 3.1.1.-12 kódszámú „Szociális városrehabilitáció” című pályázati felhívás, amelyre 2012. október 15. és 2013. február 15. között nyújtható be pályázat. A korábbiakban a megyei jogú városok az ilyen felhívásra nem pályázhattak, ugyanis kieme1t projektként tervezhették és valósíthatták meg a szociális város-rehabilitációs projektjüket.

A közgyü1és által 2008. június 26-án elfogadott Integrált Városfejlesztési Stratégiában szociális város-rehabilitációs beavatkozásra az Avas lakótelep II. ütem egy részét jelölte ki, melyet a KSH a jogosultsági feltételek vizsgálata során alkalmasnak minősített a pályázatra.

szilvas_1_7_130208_ja_5.jpg

Az akcióterület az Avas II. ütem nyugati részén, a Szentgyörgy úttól az iparvasútig határolt területen található, magába foglalva az Avasi városközpontot: Szentgyörgy út - Szilvás utca Korach Mór utca - iparvasút által határolt területet.

Előzetes vizsgálatok alapján az Avas lakótelep II. ütemének akcióterületként kijelölt része a város 5 lakótelepe közül a legrosszabb szociális mutatókkal rendelkezik. A vizsgált területen viszonylag magas a munkanélküliek aránya, az ott lakók közül sokan alacsony presztízsű foglalkoztatási tevékenységet végeznek. A területen számos önkormányzati tulajdonú lakás van, melyekben szociális alapon támogatott lakosok élnek.

A 2003-ban elfogadott Miskolc város Településszerkezeti Terve az Avas lakótelep rehabilitációjáról rendelkezik. A területen a panel program keretében már több épületet felújítottak, de a rehabilitáció ütemezett folytatása a lakosság életkörülményeinek javítása érdekében elengedhetetlen.

A lakótelep problémáinak tartós kezelése érdekében nélkülözhetetlen a lakosság szociális problémáinak kezelése, közösségépítő, foglalkoztatási programok megvalósításával. A lakótelepen szükséges még a közterületek felújítása, illetve a nyugati domboldal rendezése, mellyel a hajléktalanok búvóhelyéül szolgáló terület biztonságos környezetté válik.

A fejlesztési alapelvek közé tartozik, hogy a tervezett fejlesztés illeszkedjen az avasi városrész stratégiájába, építsen a meglévő folyamatokra, szervezetekre, a rendelkezésre álló forrásokat újszerűen, mintaértékűen használja fel, hasznos és fenntartható közösségi programokat valósítson meg.

Az akcióterület fejlesztésének céljai jövőkép nyújtása az Avason lakóknak egy több elemű integrált minta projekt megvalósításával, a lakás, illetve lakókörnyezeti fizikai feltételek javítása, a lakásfenntartási költségek csökkentése, a közösségi kohézió erősítése és kapcsolódóan a mentális problémák kezelése a Green City filozófiájának érvényesítése a fejlesztés során
Az önkormányzattal konzorciumban pályázik a Szilvás u. l-7 Társasház – lakás célú felújítások megvalósítására, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ – közösségszervezési, képzési programok lebonyolítására.

A tervezett projekt-elemek közt szerepel önállóan támogatható tevékenységek, lakófunkciót erősítő tevékenység, a Szilvás I-7. alatti 60 lakásos társasház felújítása (homlokzati nyílászárók energiahatékonyság-javulást eredményező cseréje; tartószerkezeti elemek, tető, homlokzat, födémek átalakítása, felújítása, szigetelése; a lépcsőházak, alagsori folyosók, bejáratok, előtetők felújítása; épületgépészeti szempontból meleg vizes napkollektorhoz kapcsolódó gépészeti központ (helyiség) kialakítása, távhő gerincvezetéken szerelvények cseréje, a vízellátási, csatornázási és szellőzőrendszer felújítása, elektromos kapcsolószekrények, villámvédelem korszerűsítése).

szolgaltatohaz_avas_130208_ja_1.jpg

Közösségi funkciót erősítő tevékenység közösségi tér kialakítása a Szentgyörgyi u. 42-44. sz. alatt található Avasi Szolgáltató Ház volt gyermekorvosi rendelő helyiségeiben (építészeti átalakítással információs pont kialakítása; fórumok, közösségi programok szervezésére és oktatásra alkalmas helység kialakítása; akadálymentesítés megoldása; gépészeti vezetékek, és szaniterek felújítása, cseréje; elektromos rendszer felújítása, nyílászárók cseréje, ökológiai zöldtető kialakítása).

Közterületek fejlesztése keretében szabadidő park kialakítása az Avas és az Egyetemváros közötti területen, játszótér bővítése ifjúsági korosztály számára, kutyafuttató, közvilágítás bővítése) Lakóházak környezetének rendezése, a Green City alapelvekkel összhangban, például támfalak zöldnővényekke1 való befuttatása; elhanyagolt területrészek, korlátok rendezése, javítása.
Önállóan nem támogatható, kötelezően megvalósítandó tevékenységek, infrastrukturális, beruházás jellegű fejlesztések kiegészítése, közösségszervező tevékenységek, illetve támogatási alap létesítése civil szervezetek számára.

Tárgyi eszköz beszerzést is tartalmaz a pályázat, a közösségi ház alapműködéshez szükséges tárgyi eszközbeszerzés (bútorok, teakonyha eszközei, számítógépek, játékeszközök).



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!