Miskolc anno

Névadó – Dóczy József

2013-02-10 09:16

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A Vologda utcától északra fekvő, azzal párhuzamos utcánk. Keleten az Anna utca, nyugaton a Bodó sor határolja. Ez az utca választja el a Szent Anna és a Nagylány temetőt.

A névadó Miskolcon született, apja a miskolci református egyház leánynevelő intézetének jeles tanára, Dóczy Gedeon volt, akinek emlékét tábla őrizte. Iskolai tanulmányait Miskolcon végezte, majd Debrecenben és Budapesten jogot tanult. Pénzügyi szakemberként dolgozott Temesváron és Nagykárolyban, de foglalkozott újságírással, szépirodalommal is.
A zeneszerzéssel képzés nélkül, autodidakta módon ismerkedett meg, s érdekes módon nótái őrizték meg az emlékezetben. Kottái közül számos nyomtatásban is megjelent, ezek 1921–2005 között hét alkalommal láttak napvilágot. (1863–1913 között élt, szülővárosával nem tartotta a kapcsolatot – Miskolcon inkább édesapja emléke élt, aki 1911-ben hunyt el. Fia, a zeneszerző két évvel később Budapesten öngyilkos lett. Síremléke a Kerepesi úti temetőben található.)

D. I.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!