AVE Miskolc Kft.

Szó sincs ekkora áremelésről!

2013-02-01 15:59

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az MSZP sajtótájékoztatóján elhangzottakra Molnár Attila, az AVE Miskolc Kft. ügyvezetője reagált, aki elmondta: 2007-ben 41 százalékos szemétszállítási díjemelést kellett Miskolc város lakosainak elszenvedniük. Ennek az volt az oka, hogy az akkori városvezetők a Miskolctól távol eső Hejőpapit választották lerakóhelyül. 2010 októbere óta Miskolc városvezetése mindent megtett azért, hogy egy ilyen áremelés ne terhelje a lakosság pénztárcáját. Szó sincs olyan áremelésről, mint amit a szocialisták vizionálnak!

Az tény, hogy új Hulladéktörvény miatt az AVE Miskolc Kft- t, olyan díjak is terhelik, melyeket eddig nem kellett fizetni. Bevezettették pl. a lerakói díjat, illetve a felügyeleti díjat, ez azonban nem marad a szolgáltatónál! Ezért kell a lakosságnak átlagosan plusz 284 forint/hó összeget fizetnie családonként. Ez az összeg az idén azonban már nem fog emelkedni, vagyis nem lesz árváltozás!

Sőt a város vezetése, mind az AVE folyamatosan tárgyal a társasházak képviselőivel, hogy közösen találjuk meg annak lehetőségét, amivel a díjat csökkenteni lehet, hiszen a városvezetés határozott kérése volt, hogy a lakosság anyagi terhei tovább nem növelhetők. A tárgyalások tehát folyamatosak, aminek a végkicsengése csak az lehet, hogy ne fizessenek többet a miskolciak. Vizionálni egyet lehet: azt, hogy a díjak csökkenhetnek, ellentétben a szocialisták állításával! – emelte ki Molnár Attila.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!