Városinfó

Zöld Nyíl: csaknem kész a megállósor

2013-01-16 21:48

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE zoldnyil_megallok_130115ml_23.jpg

Folyamatosan újultak meg, épültek fel a villamosmegállók az elmúlt évben a Zöld Nyíl miskolci villamosprojekt keretén belül. Az „egyedien egységes” megállósor nagyobb része mostanra elkészült, kisebb nagyobb munkák azonban még hátra vannak, ezeket tavasszal végzi el várhatóan a projektigazgatóság.

Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. PR és Kommunikációs vezetője elmondta, az ősz folyamán a Thököly utca és Károly utca között a peronok egyedi hátfalelemeinek beépítését végezte el a kivitelező, dolgoztak a Gyula és a Károly utcai megállókban, elkészült a villamos megállóhelyek 0,4kV-os villamos- és optikai hálózatának kiépítése is.
 
– Útóbbinak köszönhetően már minden megálló rendelkezik közvilágítással. Ezzel párhuzamosan lebontásra kerültek az ideiglenes megállóhelyoszlopok, kihelyezésre kerültek a hulladékgyűjtők –tette hozzá Pásztor Imre.

zoldnyil_megallok_130115ml_03.jpg

Szintén az ősz folyamán a villamospálya teljes szakaszán garanciális javításokat végeztek a csapadékvíz-elvezető folyókákon. A legtöbb megálló egyedi elemei is be lettek építve:: a selyemréti mintamegálló üvegtéglájtól kezdve a Malomszög utca rétegzett üveglapjain át, az Újgyőri főtér kisméretű téglaelemein a Zenta utca hegesztett falhálós gabion faláig, benne a zúzott kővel.
A kommunikációs vezető kiemelte, a még hátra maradt munkákat, hiányosságokat a projektigazgatóság a tervek szerint tavasszal pótolja majd.

Így lesz majd a Diósgyőr városrész megállóban a várnak és a diósgyőri városrésznek történetét bemutató megálló, de így lesz majd jövő tavasszal DVTK megálló és villamostörténeti kiállítás is, amelynek a Szent Anna tér üvegfelületei adnak helyet – hangsúlyozta.

Arról korábban a minap.hu is beszámolt, hogy a DVTK stadion villamosmegálló a diósgyőri sportról fog szólni. A megálló úgynevezett középperonos megálló, amelynek egyedi elemét a megállónkénti üvegfelületen lévő képek adják, amelyek a diósgyőri klub sportéletéről szólnak, bemutatva a múlt és a közelmúlt sikereit, ezen keresztül pedig a klub történetét. Az egyik megálló csak a fociról, míg a másik megálló üvegfelülete a diósgyőri klub egyéb, szintén sikereket hozó sportágait mutatja be: a kosárlabda, a birkózás vagy a súlyemelés, atlétika képei kapnak itt helyet.  A pirosra színezett üvegfelületeken helyet kap az induló szövege is. Az MVK Zrt. a DVTK-val közösen, a szurkolókat is bevonva tervezte meg az egyedi elemét a megállónak, amelyet jövő tavasszal helyeznek majd ki.

zoldnyil_megallok_130115ml_16.jpg

A Szent Anna téri megálló egyedi elemei a miskolci közösségi közlekedést, ezen belül is a villamosközlekedést mutatja be, a kezdetektől napjainkig. Ez tulajdonképpen egy állandó kiállítás: a magyarországi vidéki nagyvárosok közül Miskolc rendelkezett először normál nyomtávú villamosközlekedéssel, és az első vonal a Tiszai pályaudvartól a Szent Anna téri megállóig, az akkori Veres templomig tartott. Ez tehát az oka, amiért jövő tavasztól itt kerül majd kiállításra, mint a megállópár egyedi eleme a miskolci villamosközlekedés története, amely a jelen sikerével zárul: megújult és meghosszabbított villamospálya, biztonságos villamosközlekedés, új megállók, hamarosan érkező új villamosok.

Tajthy Á.
fotó: Mocsári L.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-30 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!