Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

Nem okozott fennakadásokat a havazás Miskolcon

2013-01-09 12:10

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE havazas_130109_ja.jpg

A miskolci hóügyelet vezetője szerint mára is várnak még havat. Juhász Péter elmondta, szerda reggelre átlagosan 1-2 centiméteres hólepel borította be a város területeit. A hóesés kezdetétől, tegnap este 22.40-től - illetve már azt megelőzően is - négy szórógép járta Miskolc útjait, hogy megakadályozzák a hó lerakódását. Rendkívüli eseményről, forgalmi fennakadásról nem érkezett jelzés az ügyeletre.

A hóügyeletet a polgármesteri hivatal megbízásából a Városgazda Kft. irányítja, de a 24 órás diszpécserszolgálat az AVE Miskolc Kft. telephelyén működik, mivel ott áll rendelkezésre a szükséges géppark az utak megtisztítására. Juhász Péter elmondta, az időjárási előrejelzések alapján már kedd reggeltől megkezdték a felkészülést a hóesésre, 18 órától pedig, az ügyeletes mellett, további három ekéző szórógép sofőrjét is készenlétbe helyezték.

havazas_130109_ja_3.jpg

A hószállingózás este fél 11 után kezdődött, de a gépek már korábban elkezdték a síkosságmentesítést, a Városgazda munkásai pedig a busz- és villamosmegállók környékét látták el szóróanyaggal már kora délutántól, az MVK Zrt. kérésére. - Állandó összeköttetésben vagyunk az MVK diszpécserszolgálatával, a gépek először most is a város magasabb pontjain – Avason, Komlóstetőn - kezdték meg a síkosságmentesítést, majd a közlekedési vállalat igényei alapján, a többi főközlekedési útvonalon folytatták - mondta el Juhász Péter.

Mint megtudtuk, mivel a hőmérő higanyszála egész nap nem ment nulla fok fölé, szerdán is folyamatosan végezték, végzik a síkosságmentesítést. Rendkívüli eseményről, forgalmi fennakadásról nem érkezett jelzés az ügyeletre, remélik, ez így is marad. A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint, szerdán még nagyjából egy centiméteres hó eshet Miskolcon.

Szepesi S. 
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!