Városinfó

Miskolc Bolt: öt funkció egy helyen

2012-12-07 08:52

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szechenyi_16_2012_1204_ja_5.jpg

A Capri cukrászda helyén nyílhat meg jövőre a Miskolc Bolt – amennyiben támogatják az erről szóló javaslatot Miskolc decemberi közgyűlésén. Az évek óta üresen álló üzlethelyiségben több funkció – egyebek mellett a Tourinform, a MiskolcPont ügyfélszolgálat és egy kávézó is – helyet kap majd.

Az előterjesztés emlékeztet, a Miskolc Bolt létesítésére korábban a régen Detti Divatnak is helyet adó üzlethelyiséget javasolták, a helyszín módosítása elsősorban a MIDMAR Kft. megalakítása miatt vált szükségessé, hiszen annak működése szintén a turisztikához kapcsolódik.

A Capri cukrászda helyén megnyíló üzlethelyiségben egy helyen működhet a jövőben a Tourinform Iroda, a MIDMAR Kft. a Miskolc Pont Ügyfélszolgálat és a Miskolc Bolt is – erre az összetett feladatkörre pedig alkalmasabb a Széchenyi 16. szám alatt lévő üzlethelyiség, mely pincehelyiségével együtt több mint 370 négyzetméteren várja majd a vendégeket. Az előterjesztés kitér arra is, hogy az ügyfélszolgálati és Tourinform-feladatok mellett az egykori „Capriban” lehetőség nyílik az üzlet struktúrájához illeszkedő vendéglátó (kávézó-teázó) kialakítására is, melyet a Miskolci Turisztikai Kft. üzemeltetne.

A vendéglátó egységben lehetőséget lenne a betérő turisták és helyi lakosok kulturált kiszolgálására, a helyi termékek esetleges kóstoltatására, illetve a miskolci fiatal művészek folyamatos bemutatkozására. Kiemelik, az üzlet struktúrája, az ötös tagozódás egymást erősíti, és költséghatékonyabb üzemeltetést tesz lehetővé.

Az előterjesztés szól a Széchenyi 16. további előnyeiről is, egyebek mellett, hogy nagyobb utcafronti felülettel rendelkezik, mint a volt Detti Divat, továbbá belső elrendezéséről, melyet jóval kedvezőbbnek ítélnek a fent felsorolt feladatok elhelyezésére. Kiemeli, a leendő új iroda a turisták szempontjából is kedvezőbb helyen van, mivel közel helyezkedik el a Miskolci Nemzeti Színházhoz, valamint gépjárművel könnyen megközelíthető, mivel három parkoló található a közelében (Európa téri mélygarázs, a színház-, és a Pátria mögötti parkolók).

Tajthy Á.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!