Városinfó

Felkészülten várják a telet

2012-11-14 16:56

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE avetel121114_csl3.jpg

Az AVE Miskolc Kft. felkészült a miskolci utak téli, gépi síktalanítására és a hóeltakarításra, a Miskolci Városgazda Kft. pedig a járdák, lépcsők, terek kézi takarítására. November 15-étől folyamatos hóügyeletet is működtetnek. A gépek, emberek és szóróanyag is rendelkezésre áll, elméletileg jöhet a tél.

– Holnap lesz november 15-e. A mi éghajlati viszonyaink közt ekkor már lehet hó, jég, páralecsapódás. Nekünk, a szolgáltatást végzőknek ettől a naptól kell készenlétben állnunk, hogy a város közlekedését megfelelően tudjuk biztosítani téli körülmények közt is – jelentette ki Molnár Attila, az AVE Miskolc Kft. ügyvezető igazgatója. – A szükséges síkosító, szóróanyag teljes mennyiségében rendelkezésünkre áll, a raktárban van. Megítélésünk szerint felkészültünk, megfelelő tapasztalattal rendelkezünk, a szükséges géppark is meg van. Ha szélsőséges havária eset nem történik, akkor korrekten kezelni tudjuk a telet. Amennyiben szükséges akkor be tudunk vonni alvállalkozókat.

avetel121114_csl2.jpg

Molnár Attila hozzátette, hogy azon lakossági elvárásnak sosem lehet megfelelni amint leesik egy pici hó azonnal az összes út hómentes legyen. A városüzemeltetés szempontjából megállapított fontossági sorrend alapján végzik a munkát. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az élre kívánkoznak a kórházak, a mentők közlekedése, az iskolákba el kell jutniuk a tanulóknak, a boltokba az ellátáshoz szükséges szállítmányok.

– A türelmüket, megértésüket kérjük a lakosoknak. Minden pontra el fogunk jutni – jelentette ki Molnár Attila, aki a téli közlekedéssel kapcsolatban kérte az embereket, hogy a szokásosnál induljanak valamivel korábban. Az autósok amennyiben szórókocsikkal találkoznak tartsák be a járműveken feltüntetett követési távolságot, mert egyébként esetlegesen kisebb sérüléseket okozhat a járművek fényezésén, esetleg a lámpákon a ráverődő érdesítőszer. Lucskos időben pedig arra is vigyázzanak, hogy ne csapják fel a gyalogosokat, vagy a megállókban várakozókat. Az AVE vezetője emlékeztetett arra, hogy a kertesházas övezetben a lakók feladata az ingatlan előtti járda takarítása, síktalanítása. Az AVE három hulladékudvarában jutányos áron vásárolhat a lakosság saját célra szóróanyagot.
A Miskolci Városgazda Kft. november 15-étől 24 órás, folyamatos hóügyeleti diszpécserszolgálatot működtet, amely a 46- 500-237-es telefonon érhető el. Molnár Attila ezzel kapcsolatban felelős hozzáállást kért a lakosságtól. Egyéni, kisebb problémák helyett a közt érintő, nagyobb ügyekben hívják az ügyeletet csak bejelentéseikkel.  Az ügyvezető zárásként elmondta, szeretné, ha a tavaszi értékeléskor azt mondhatnák: gyorsan, jól, szakszerűen látták el a téli feladataikat.
Az elhangzottakhoz kiegészítésként Beke Tibor, a Miskolci Városgazda Kft. szolgáltatási igazgatója hozzátette, hogy a kézi síkosságmentesítást a Városgazda végzi majd Miskolcon, amihez igény esetén mintegy 400 közfoglalkoztatott áll rendelkezésre, valamint a nagyobb, egyenes járdák takarítására 5 darab járművet is igénybe tudnak venni. Megerősítette a hóügyelet csütörtöki indulását.  Felhívta a figyelmet arra, hogy a város gócpontjaiban szóróanyagokat helyeznek ki tárolókba, amelyek a közterületek síktalanítását szolgálják. Normál esetben só és homok keveréket használnak, ahol a növényzet, vagy egyéb környezetvédelmi ok indokolja ott pedig kalcium kloridot.

A közútkezelőnél bevett gyakorlat, hogy komolyabb havazás esetén úgynevezett alászórást végeznek, amivel a jegesedést előzik meg. Miskolcon ez korábban nem volt gyakorlat, ezért rákérdeztünk. Molnár Attila elmondta, hogy az előző télen kísérleti jelleggel kipróbálták. Ez alapján arra a következtetésre jutottak, ha az időjárás indokolja, akkor szükség szerint élni fognak vele.
– Hókása lesz, de nem fagy le, nem lesz jégbordás az út – összegezte a tapasztalatokat az ügyvezető.

Ezt követően bemutatták az AVE udvarán a startra kész járműparkot. Az angol mondás szerint a puding próbája az evés, amihez hozzá tehetjük: a téli felkészülésé pedig majd az időjárás.

Cs. L.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!