Városinfó

Szoros kapcsolat az idősügyi ellátásban

2012-11-08 16:06

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE gesztenyes_szepkoruak_121108_ja.jpg

A Gesztenyéskerti Idősek Otthonába látogatott Kriza Ákos csütörtökön. Miskolc polgármestere az intézmény vezetőjével bejárta az otthont, és elbeszélgetett a lakókkal. Köszöntőjében hangsúlyozta, az idősügyi ellátásban szoros kapcsolatra van szükség a város és a magánkezdeményezések között is.

– Nekünk szükségünk van arra a tudásra, amit önök magukban hordoznak, mi pedig mindent megteszünk azért, hogy biztosítsuk a nyugodt életkörülményeket önök számára – emelte ki az otthon közel 50 lakója előtt Kriza Ákos polgármester köszöntő beszédében, miután több szobát megtekintett, és elbeszélgetett a lakókkal.

gesztenyes_szepkoruak_121108_ja_24.jpg

Mint mondta, az állami és az önkormányzati kezdeményezéseken túl van helye a magánkezdeményezéseknek is – ezt most is ékes példával bizonyította a Gesztenyéskerti Idősek Otthona.
– Tapasztalataim szerint is nagyon jól megtalálta a helyét ez az idősek otthona Miskolc idősügyi ellátásában. Remélem, hogy az önkormányzat is hozzá tud járulni, segíteni tudja ezeket a kezdeményezéseket, hogy hosszútávon harmonikus viszony alakuljon ki az idősek ellátásában – mondta.

Hozzátette, mint minden nagyváros, így Miskolc lakossága is idősödik, és az idősek ellátása egyre komolyabb problémákat fog okozni a jövőben.
– Éppen ezért fontos a szociális ellátás rendszerének újragondolása, és a városnak egy nagyon fontos szerepe, hogy építsük fel fokozatosan azt az ellátó intézményrendszert, amely biztosítani fogja a miskolci idősek jövőbeni ellátását is – mondta Kriza Ákos.

gesztenyes_szepkoruak_121108_ja_23.jpg

Hódi Zoltán, a Gesztenyéskerti Idősek Otthona tulajdonosának véleménye és tapasztalatai szerint „az idősügy egy tudományág”.
– Büszkén mondhatom, az elmúlt több mint tíz év alatt számottevő gond, probléma nem volt az intézményben. Bízunk abban, hogy az új időszakot is problémamentesen tudjuk áthidalni – emelte ki, majd jövőbeni terveikkel kapcsolatban hozzátette, szeretnének további 42 apartmant építeni.

Selmeczyné B. Mária
elmondása szerint 5 éve fiával együtt költözött be az otthonba. Mint fogalmazott, számukra „nemcsak egy otthon” az intézmény, hanem a szó szerint vett otthonuknak is érzik.
– Jól ismerünk itt mindenkit, rengeteg barátság szövődött az otthon lakói között, így csak jókat tudok elmondani az intézményről – hangsúlyozta többször is.

gesztenyes_szepkoruak_121108_ja_18.jpg

A lakóbizottság elnöke – aki egyébként rendszeresen „kijár” elmondása szerint, nemrégiben tért haza egy külföldi útról – hozzátette, házon belül oldanak meg mindent, legyen szó akár hajvágásról, akár gyógytornáról.

K. I.
fotó: Juhász Á.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2020-02-20 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!