Közgyűlés

Az átlaglakosság nem adózik

2012-11-06 08:36

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE mezoorseg_ellenorzes_110803_ja_27.jpg

A jövő hét csütörtökön megtartandó, novemberi közgyűlésen a képviselők elé kerül javaslat a helyi adó rendeletek felülvizsgálatára és módosítására, valamint a helyi telekadó bevezetésére. Erről fontos tudni: vannak törvényi kivételek és helyi kivétel lesz a lakóingatlan (az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, udvar megjelölésű), a magánszemély lakóház építésére szolgáló telke, ha négy éven belül beépíti, valamint az ipari, termelő vállalkozások ingatlanjai. Tehát az átlag lakosság, más szóval a lakóingatlan nem adózna. Pécs, Veszprém, Érd, Hódmezővásárhely, Eger a megyei jogú városok sora már működteti a rendszert.

A helyi adóztatást szabályozó rendeletek felülvizsgálatát az éves munkaterv alapján kell megtartani. A helyi adókról szóló törvény módosítása folytán a következő évben hatályba lépő rendelkezések átvezetéséről kell ilyenkor intézkedni, valamint az előterjesztés keretében vizsgálják felül és módosítják az alkalmazott adómértékeket is.

Az iparűzési adó mértékének felső határát kerettörvény rögzíti, amely kimondja az egységes alkalmazás kötelezettségét is. Miskolcon a 2 %-os maximum mérték 2003-tól egységesen érvényesül, a differenciálására ugyanis nincs lehetőség. Önkormányzati döntési kompetenciába tartozik a legfeljebb 2,5 millió Ft vállalkozási szintű adóalapot el nem érő vállalkozások adókedvezményben részesítése. Városunkban 2012-től adómentesek azok az iparűzési tevékenységet állandó jelleggel végző adóalanyok, amelyeknek vállalkozási szintű adóalapja nem haladja meg az l millió Ft-ot.

Az építményadó a lakosság számára nem változik


Az építményadó esetében a fogyasztói árindex-szel valorizált adómaximum 2013-ban 1.722,93 Ft/m2. Miskolcon a legmagasabb adómérték 1.500.- Ft/m2, amely azonban szűk kört érint, az építmények túlnyomó része 1.200.- Ft-tal adózik, a garázsok 700.- Ft/m2, a legalacsonyabb adómértékű egészségügyi szolgáltatók, oktatási célú épületek 300.- Ft/m2 adót fizettek 2012-ben. Utóbbiak új elemként kerültek az adózói körbe, mivel 2012. január l-jétől adómentességüket törvénymódosítás szüntette meg.
A javaslat az előző évek adópolitikájától eltérően az általános 100.- Ft/m2 emelést csak szűk körben alkalmazza. Nem emelkedik a magánszemélyek tulajdonában lévő üdülők, a zártkerti hétvégi házak, a présházak, a gépjárműtárolók és vállalkozások Ipari Parkokban fekvő ingatlanjainak adója, továbbá változatlan marad a 1000 m2 hasznos alapterület alatti egyéb épületek, illetve a magántulajdonban lévő egészségügyi, és oktatási célú épületek adómértéke sem.

Ettől eltérően, a nagyáruházak, bevásárlóközpontok, irodaházak magasabb arányú emelése került a javaslatba. Ez a magánszemélyek számára és a vállalkozások kisebb alapterületű építményei esetében az előző évi adószint megtartását jelenti.  Az 1000 m2-től nagyobb alapterületű üzemek, gyárak kereskedelmi és szolgáltató jellegű helyiségek l 00 ezer Ft-tól – az alapterülettel arányosan – növekedő adóemelkedéssel számolhatnak, hasonlóan az átlagos alapterületet meghaladó kereskedelmi célú, valamint iroda épületekhez.

Az építményadó legmagasabb alkalmazott mértéke egyébként idén több városban is magasabb, mint Miskolcon. Egerben és Szolnokon 1650, Hódmezővásárhelyen és Kaposváron 1660, míg Nagykanizsán Miskolchoz hasonlóan 1500 forint négyzetméterenként. Ugyanakkor Miskolc mellett csupán néhány városban nem adókötelesek a lakások, fizetni kell viszont Veszprémben, Szolnokon, Szegeden, Pécsen, Hódmezővásárhelyen és Egerben is a lakástulajdonosoknak.

Csökkenő bevételek

Az adóemeléseket az önkormányzati saját bevételek volumenének és reálértékének megtartása, továbbá az állami finanszírozás módjának és mértékének átalakítása indokolja. Az adókulcsok 2007 előtt alig változtak, az infláció változását nem követték. Az azt követő években a fogyasztói árindexek változásait követő általános körben alkalmazott adóemelés volt jellemző, amely a jövő évben visszafogottabban, az adózók kisebb részét – tervezetten a nagyobb teherbíró képességű vállalkozásokat – érintően még szükségszerűen érvényesül.

Az idegenforgalmi adó törvényi felső határa 300.- Ft/fő/vendégéjszaka, az adómaximum
2013-ban 469,89.- Ft lesz. Miskolcon a felső határ alkalmazása 2006. évig változatlan volt, 2010-ben érte el a 400.- Ft-os mértéket, amelyet követő évben az adó mértéke nem változott. 2012-ben 450.- Ft-ra emelkedett, amelynek módosítását az előterjesztés nem javasolja.  Az adót a városunkban legalább egy éjszakára megszálló turizmus fizeti.

A helyi adókról szóló törvény felhatalmazza az önkormányzatokat, hogy a törvény keretei között helyi adókat vezessen be. Miskolc jelenleg három féle helyi adónemet működtet, amelyek mellett, a hatályos törvényi rendelkezéseknek megfelelően gondoskodik a gépjárműveket terhelő adó kivetéséről és beszedéséről.
A gépjárműadóból az év végéig beszedett összeg 100 %-a az önkormányzat  költségvetését illeti, amely arány azonban a jövő évtől jelentősen módosul! A 2013. január 1-jétől beszedett gépjárműadó 60 %-a ugyanis a központi költségvetést illeti majd, amely összességében 600 millió Ft forrás-kiesést jelent városunk számára.

Telekadót javasolnak

A várható forráscsökkenés részbeni pótlására – szükségszerűen – új adónem bevezetésére tesz javaslatot az előterjesztés. A behatárolt jogi környezetben a telekadó lehetősége maradt alternatívaként. A telekadó vagyoni típusú adó, amely célzottan az ingatlanvagyonhoz kapcsolódik. Az adó tárgya a „telek”, amely azonban az adóztatás gyakorlatában szűkebb értelemben értendő.
Adóköteles a belterületi, művelés alól kivett, vagy ténylegesen nem művelt földterület, valamint a külterületi művelés alól kivett területek. Nem terheli adókötelezettség a belterületi művelés alatt álló földeket, a külterületi termőföldet, ide értve a tanyát is. A központi szabályozás folytán, nem érinti adóterhelés az utakat, a vasúti pályát, illetve a temetők területét, az állam, az önkormányzatok és az egyházak tulajdonában álló ingatlanokat. Feltételes adómentesség illeti az egyesületet, alapítványt, közszolgáltató szervezetet és a köztestületet, amennyiben esetleges vállalkozási tevékenysége után adófizetési kötelezettsége nem keletkezik, és az ingatlant alaptevékenysége kifejtésére használja.

A grémium elé kerülő javaslat tovább szűkíti az adóköteles ingatlanok sorát, mivel egyrészt csak a beépítetlen, illetve alacsony beépítettségű telkeket adóztatná, másrész nulla adókulccsal „terhelné”' az ipari és termelő szférát. A lakosság lakóházas ingatlanjai szintén adómentes körbe kerülnek. Tehát csak olyan vagyontárgyakat adóztatna meg a város, amelyek jelentős vagyoni értéket képviselnek, de túlnyomó többségük után eddig nem merült fel adófizetési kötelezettség.
Az adó mértékének differenciáltsága különbséget tesz a teljesen üres és a kis mértékben – 5
%-ot el nem érő – beépített telkek között, valamint a telek területi elhelyezkedését is figyelembe veszi, preferálva az egyes területek eltérő értékét, kifejezve a vagyonarányos közteherviselés elvének való megfelelést. A telekadó adómaximuma 2013. évben 313,26 Ft/m2, így a bevezetendő legmagasabb 120.­ Ft-os adómérték nem éri el annak 40 %-át sem.

Ha a telekadó összehasonlítását nézzük más városokban, akkor látható, hogy Veszprémben például üres belvárosi terület után 300, gazdasági terület esetén 200 forint fizetendő, Pécs terület nagyság szerint szed 50, 100, 150, 200 és 280 forintot, Hódmezővásárhely a belvárosban egységesen 301 forintot, külterületen pedig 25 és 250 forint közötti telekadót szed be négyzetméterenként.

A közgyűlési javaslat ugyanakkor az éves munkaterv célkitűzésének megfelelően a magasabb szintű jogszabályokkal való összhang megteremtésének, és egy jogalkalmazást segítő pontosításnak is eleget tesz, egyidejűleg kapcsolódik a költségvetési egyensúly megteremtésének, és ennek érdekében a bevételi források bővítésének célkitűzéséhez.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!