Egyház
Mindenszentek Miskolcon
2012-11-01 12:35






A hűvös, esős idő és a hosszú ünnep ellenére sokan keltek útra már mindenszentek délelőttjén, hogy felkeressék a temetőket, leróják kegyeletüket. Voltak akik még az utolsó pillanatban, a piacon, vagy a Szentpéteri kapui temető bejáratánál kialakított pavilonokban vásároltak virágot, mécsest…
– Viszonylag nagy a forgalom annak ellenére, hogy megoszlik az ünnep a négy napon. A piacra és a temetőkbe is nagyon sokan mennek – adott miskolci helyzetképet a délelőttről érdeklődésünkre Kovács László Csaba, a közterület-felügyeleti és rendészeti osztály vezetője. – A rendőrséggel és a polgárőrséggel közösen kint vagyunk a helyszíneken. Megteltek a temetőkkel szomszédos parkolók, azonban kezelhető a helyzet. Ahol szükség van rá, ott forgalomirányítás van. A szűk keresztmetszet miatt a diósgyőri temetőnél, a vasgyári temetőnél első sorban az úton történő, balesetveszélyes parkolás megelőzése érdekében, a Szentpéteri kapuban mutatják az autósoknak, ha felszabadul valahol egy-egy parkolóhely, a mindszenti temetőnél ugyancsak a szűk keresztmetszet miatt van szükség forgalomirányításra.
Az említett helyeken túlmenően a közterület-felügyelet két gépkocsis járőre is szolgálatban van és cirkálnak a városban, illetve ellenőrzik a piacot és temetők környékét is, az esetleges illegális árusok kiszűrése érdekében. Szerdán fogtak zugárust, csütörtökön eddig még nem. Napközben összesen 16 közterület-felügyelő van szolgálatban Miskolcon.
A Búza téren azt tapasztaltuk, hogy valóban nagy volt a forgalom, de fennakadás nélkül haladt, illetve odafigyeléssel lehetett még a piac szomszédságában is parkolóhelyet találni. Itt és a már említett temetői pavilonsoron is jelentős a kínálat, forgalom is van. Az árakat délelőtt még tartották a kereskedők. Esetleg egyesek egy kicsit engedtek, hogy többet tudjanak eladni, esetleg hamarabb végezzenek, mint más kereskedők. Néhány napja még például 300-350 forintért ment a legszebb, nagy méretű gömbkrizantém, most már 250-ért is meg lehetett venni. Az árak nyilván az este közeledtével indulnak meg lefelé, bár mivel holnap is ünnep lesz drasztikus esés még nem valószínűnő záráskor sem.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájától kapott tájékoztatás szerint különösebb fennakadás nélkül, folyamatosan halad a forgalom. Miskolcon a Petőfi térnél volt kisebb torlódás, de már megszűnt. Jelentősebb balesetről egyelőre – szerencsére – nincs információja a rendőrségnek. Rendkívüli esemény nem történt.
Cs.L.
Fotó: Mocsári L.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2025-04-29 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.