Sport

Újabb olimpiai érmes látogatott Miskolcra

2012-10-29 18:16

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE ungvari_miklos_judo_121029_ja.jpg

Bemutató edzést tartott Miskolcon a londoni olimpián ezüstérmet nyert judo-versenyző, Ungvári Miklós. Az MVSC cselgáncscsarnokában az országos és az Északkelet-magyarországi Regionális Judo Szövetség szervezésében 150 diák és serdülőkorú judo-tanonc vett részt az olimpikon vezette tréningen.

Szó szerint fürtökben lógtak a gyerekek a Miskolcon hétfőn edzést tartó Ungvári Miklóson. London olimpiai ezüstérmese edzés közben, a tatamin mutatta be a helyes technikákat. A regionális keretedzésen annyian vettek részt, hogy még a röplabdaterembe is szőnyeget kellett tenni.

ungvari_miklos_judo_121029_ja_20.jpg

– Valahol biztos vagyok benne, hogy mi is példaképeivé váltunk egy-egy gyereknek, szakosztálynak. Mi, hiszen nemcsak én, hanem a bronzérmes Csernoviczki Éva is nagy sikert ért el, ez a két érem nagyon sokat jelent a magyarországi a judonak – emelte ki Ungvári Miklós.



London 66 kilogrammban ezüstöt nyert judósa rengeteg felkérésnek tesz eleget, és népszerűsíti a judot szerte az országban. Ahogy az olimpikon is sejtette, eredményével sok-sok cselgáncsos példaképévé vált, akik a tévében követték szereplését. Nagy lökést adtak a sikerek a fiatal sportolók motivációjának is, melyet a közös edzés is bizonyított. A remek hangulatú mozgáson Miskolc város polgármestere is köszöntötte az ezüstérmes olimpikont. Kriza Ákos szerint a kicsiknek rendkívül fontosak az ilyen események.

ungvari_miklos_judo_121029_ja_9.jpg

– Nagyon fontos számunkra, hogy a sport a nevelésben kiemelt szerepet kapjon. Az, hogy ide látogatott egy ezüstérmes olimpikon, különös jelentőségű. Láthattuk, hogy a gyerekek kitörő örömmel fogadták Ungvári Miklós ezüstérmes londoni olimpikonunkat, és én ettől azt várom, hogy a gyerekek egyre inkább kedvet kapjanak a sporthoz – mondta Kriza Ákos.

ungvari_miklos_judo_121029_ja_28.jpg

A résztvevők több mint fele miskolci utánpótlás versenyző volt, ami remek jel a jövőre nézve – csak úgy, mint az, hogy a judo is bekerült a támogatott sportágak közé. Illyés Miklós, az MVSC elnöke szerint – figyelembe véve a helyi szakembergárdát – nagy esély van arra, hogy Miskolc a Magyar Judo Szövetség egyik erős régióközpontja lesz.

J. I.
fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-10-14 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!