Pályázatok

Egymilliárdra emelték a panelprogram támogatását

2008-09-19 11:39

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE panelprogramkiralyut.jpg

A közgyűlés döntése ér-telmében Mis-kolcon 750 millió forintról egy-milliárdra emelkedik az iparosított technológiájú lakóépületek energia-megtakarítást eredményező felújításához (panelprogram) biztosított, önkormányzati támogatási keret. Ez újabb 738 lakást érintő, 16 pályázat támogatását teszi lehetővé az idén.

Dr. Tompa Sándor képviselő szerint Miskolcon egyértelmű sikertörténetként könyvelhető el a panelprogram, egyre nagyobb az érdeklődés a hármas finanszírozású energia-megtakarítást eredményező felújítási lehetőségek iránt. Idén 130 pályázatot nyújtottak be a megadott határidőig, csaknem 7400 lakásra vonatkozóan. Ebből 46 pályázat nyert támogatást - ezek 2394 lakást érintenek - 19 pályázatot pedig el kellett utasítani, határidőn túl érkezett hiánypótlás miatt. Az első elbírálásnál támogatásban nem részesült, de formailag megfelelő, 65 további pályázat összesített önkormányzati támogatási igénye - mintegy 3900 lakásra vonatkozóan - további másfél milliárd forint lenne. A rendkívüli érdeklődés miatt, a rendelkezésre álló költségvetési források figyelembevétel döntött a közgyűlés a támogatási keretösszeg emelése mellett. Így további 16 pályázatot tudnak támogatni, ami még 738 lakás felújítását teszi lehetővé.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!