Városinfó

Pótolják a fákat, téliesítik a közterületeket

2012-10-14 12:54

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kiszaradt_fak.jpg

A Zöld Nyíl projekt kapcsán mintegy 80 kiszáradt facsemete és 100-120 cserje pótlása történik meg október 31.-ig, a telepítési helyszíneken - mondta el portálunknak Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője. A közterületek téliesítése során légtelenítik a szökőkutakat, ahol szükséges, ott letakarással is védekeznek.

A Szinva teraszon, a Hősök terén, a Széchenyi utcán, az Erzsébet téren, az Újgyőri főtéren, a Kenderföldön, a Népkertben, a Görgey utcán és a Petőfi téren található köztéri látványosságokat jövő nyáron helyezik ismét üzembe.

A város frekventált helyei ősszel és télen sem maradnak virág nélkül, a virágágyásokba, az úgynevezett egynyári virágok helyére árvácskákat ültetnek, amelyekben a tél és a hideg nem okoz kárt. A fákat is gallyazzák: a város nagyjából ezer kijelölt fájából eddig mintegy 600 fát raktak rendbe. Felkészültek az avar összegyűjtésére és elszállítására is. - A Városgazda Kft. állományából 90 dolgozó foglalkozik a város rendjének, tisztaságának biztosításával, zöldterületeinek gondozásával. Ezen kívül folyamatosan, mintegy 400 közfoglalkoztatott segíti a takarítási körzetek és a parkgondozó csoportok munkáját - mondta el Pásztor Imre.

Sz. S.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2021-04-11 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!