Közélet

Koszorúzás az avasi temetőben

2012-10-05 17:06

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE borbaratok_121005_ja.jpg

Idén is koszorúzással emlékezett a Miskolczi Pincék Asztaltársasága az aradi vértanúkra október 6-a, a Nemzeti Gyásznap alkalmából.

Az egyesület hagyományteremtő céllal fogadta örökbe a közelmúltban az avasi református temetőben nyugvó, ’48-as hősök, Kun Miklós és Poóts András sírjait. A nyughelyeket azóta évente kétszer, március 15-én, illetve október 6-án megkoszorúzzák, s egész évben gondozzák is. Berta Béla, az asztaltársaság elnöke példaértékűnek nevezte az avasi református egyházközséggel kialakított kapcsolatukat. Mint mondta, múlt év decemberében megszervezték az első református újboráldást, s egyházi hozzájárulással, áldással fogadták örökbe, gondozzák a református temetőben nyugvó 1848-as hősök, Poóts András és Kun Miklós sírjait is.

borbaratok_121005_ja_6.jpg

Az elnök szerint az ünnepeken legtöbben a híres, és közismert emlékhelyeket keresik fel. Ezt a két sírt sokáig senki nem gondozta, pedig Miskolc város almanachjában is a történelmi emlékek között szerepelnek. Kun Miklós Miskolc főbírája is volt, a 48-as szabadságharc bukása után az Avason bortermeléssel foglalkozott. Poóts András huszárhadnagyként szolgált.

A Miskolczi Pincék Asztaltársasága hagyományteremtőnek és példaértékűnek is szánja kezdeményezését. Megadva a hősöknek a méltó tiszteletet, kegyeletet, ugyanakkor felhívva az utókor, a fiatalabb generációk figyelmét is ennek jelentőségére.

minap.hu
fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-08-21 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!