Gazdaság

Próbafűtés, új hőforrás, régi árak

2012-09-30 19:25

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE miho_melegviz.jpg

Dátum szerint nincs olyan hivatalosan meghatározott időpont, amikor ősszel a fűtést mindenképpen be kell indítani, azonban a fűtési idény a jelenlegi jogszabályok szerint szeptember 15-től május 15-ig tart. A miskolci távfűtésben ez az ősz újdonságokat is hozhat.

– Az előző éveknek megfelelően társaságunk automatikusan beindítja a fűtésszolgáltatást, amennyiben a napi középhőmérséklet előreláthatólag három egymást követő napon 12 C, vagy egy napon át 10 C alatt marad. A lakóközösségek azonban ettől eltérő módon is rendelkezhetnek – mondta el lapunknak Nyíri László, a MIHŐ ügyvezető igazgatója.
Mint megtudtuk, a korábbi évek tapasztalatai alapján, várhatóan idén több lakóközösség igényelni fogja a próbafűtés lehetőségét. Jellemzően a fűtésindításhoz közeli időpontokban szoktak a megrendelések beérkezni.

nyiri_laszlo_miho_thumb.jpg– Minden évben javasoljuk az egynapos rendszerfelmelegítést próbafűtésként elvégezni. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy időben, még a fűtési idény indulása előtt kiderüljenek a fűtési rendszer esetleges működési hiányosságai – hangsúlyozta Nyíri László, aki azt is kiemelte: a próbafűtés költségeként csak a ténylegesen felhasznált hőmennyiség díja jelenik meg a számlában. Ennek várható költségkihatása lakás nagyságától függően 200-250 forint egy napra. – Továbbra is odafigyelünk arra, hogy a távhőfelhasználók energiaköltségeit lehetőség szerint csökkentsük, éppen ezért a napközbeni fűtésszüneteltetéssel az időjárás függvényében a jövőben is élni fogunk – tette hozzá az igazgató.
Nemrégiben nagy sajtóvisszhangot kaptak a magas fűtésszámlák egyes, egyedi mérővel ellátott társasházakban. Ezzel kapcsolatban lehetett szerződésmódosítást kérni, ám a lakóközösségek a költségosztásra szakosodott társaságokkal állnak szerződéses jogviszonyban, ezért ennek módosítása is az ő hatáskörük. A közös képviselőknek nincs olyan kötelezettségük, hogy bemutassák a szerződésmódosításokat a MIHŐ-nek. A magas fűtésszámlák általában ott jelentkeztek, ahol a korábban érvényben lévő költségosztásra vonatkozó szerződést nem módosították a 2011-es, ide vonatkozó kormányrendelet szerint, amely a légköbméter-arányos és a költségosztó által meghatározott részt szabályozza.

A PannErgy Nyrt. nemrégiben arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy megfelelően haladnak a geotermikus rendszer építési munkái.
 – Munkatársaink fokozott ütemben végzik a hővezeték fektetésével és műszaki állomások kiépítésével kapcsolatos munkákat annak érdekében, hogy novemberben megkezdődhessen a korábbiaknál lényegesen olcsóbb és környezetbarát geotermikus hő betáplálása a MIHŐ-rendszerbe – nyilatkozta Bokorovics Balázs, a társaság igazgatótanácsának elnöke.
Rövid távon ugyan nem befolyásolja a távfűtés árát a miskolci geotermikus projekt, hosszú távon viszont a lakosság is érezheti az előnyét a környezetbarát és megújuló energiának. A Mályiban kitermelt forró vízzel ugyanis olcsóbban lehet hőt előállítani, mint a földgázüzemű erőművekkel.

A távfűtés árát és a hozzá tartozó támogatást most már nem az önkormányzat, hanem az energiahivatal határozza meg. Az energiatermelők egyelőre még nem kaptak hivatalos értesítést arról, hogy milyen tarifát alkalmazhatnak októbertől. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint azonban szinten tartják a rezsiköltségeket, vagyis a lakossági fogyasztóknak most ősszel nem kell újabb drágulásra számítaniuk.

Sz. S.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!