IVS

Patak utca: közműkiváltás után mélyépítés

2012-09-11 17:00

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE patak_u_120910_ja.jpg

Már dolgozik a kivitelező a Patak utcai mélygarázs építésén. A területen a közműkiváltási munkák után néhány héten belül kezdődnek a mélyépítési munkák. A kétszintesre tervezett komplexumban több mint 130 jármű parkolhat majd, és azt várhatóan a jövő év elején adják át.

Mint arról a minap.hu a közelmúltban beszámolt, augusztus végén vonultak fel a Patak utcán a munkagépek, ekkor vette át a munkaterületet a kivitelező Adeptus-H Zrt.

A területen korábban a városi szolgáltatók végezték el a közműcseréket, jelenleg az elektromos, valamint a gázvezetékek kiváltásán dolgozik a kivitelező, még legalább három hétig. A mélyépítési munkák ezt követően kezdődnek el.

A következő hónapokban egy kétszintes parkoló-komplexum épül itt fel, amiben 129 autó és 2 motor parkolhat majd. Öt szakaszból áll a kivitelezés, ami a tervek szerint 2013. első hónapjaiban fejeződik be.
– A résfal építését és magának a szerkezetnek az építését október, november, december hónapokban végzik el, és ha minden a terv szerint halad, januárban átadjuk az épületet – mondta el szerkesztőségünknek Perecsenyi Attila, a Régiópark Kft. ügyvezető igazgatója.

A munka azonban ekkor még nem ér véget, ezután következhet a parkosítás, ami a mélygarázs feletti zöldterület rendezésével kezdődik, majd a Patak utcai sétány kiépítésével fejeződik be.

patak_u_120910_ja_2.jpg

Így tehát még legalább négy-öt hónapon keresztül fokozott figyelemmel kell közlekedni a belváros érintett területén, a munkák végéig érvényben maradnak a márciusban bevezetett fogalmirend-változások. Mint arról beszámoltunk, az akkor kezdődő közműcsere miatt tél vége, tavasz eleje óta kétirányú a forgalom a Kossuth utcában, így az út szélén nem lehet parkolni, és tilos behajtani a Patak utcába is.

Mint arról szintén írtunk már, a munka a közműcsere után a közbeszerzési eljárások elhúzódása miatt nem tudott folytatódni. A kivitelezői közbeszerzési pályázat eredményét ugyanis az egyik vesztes pályázó megtámadta, így az a Közbeszerzési Döntőbizottság elé került, és csak augusztusban került pont az ügy végére. Az eljárást a bizottság jóváhagyásával végül az Adeptus nyerte.

A Patak utcai mélygarázs megépítése a belvárosi rehabilitáció első szakaszának, az Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS) I-nek a része. Az uniós támogatás felhasználását a csúszás azonban nem veszélyezteti, mert a közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt annak lehívása hozzáigazítható az építés várható befejezési határidejéhez.

Tajthy Á.
fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2012-09-11 20:35

    Tompa Sándor

    És mi van a Selyemréten? Hol a Főtér? Mi van a Várral?

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!