Közélet

„Vessünk véget a gyermekek testi fenyítésének!”

2008-09-10 15:49

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE Szilvia svéd királyné jelenlétében ünnepélyesen csatlakoztak az Európa Tanács „Vessünk véget a gyermekek testi fenyítésének!” című felhívásához a Stockholmban 2008. szeptember 8-10. között zajló konferencián résztvevő államok képviselői. Ezzel egyúttal támogatják az ENSZ főtitkárságának a gyermekek elleni erőszakról szóló ajánlását is. A dokumentumot Rauh Edit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára, a magyar delegáció vezetője írta alá kedd délelőtt.A stockholmi konferencia célja, hogy az Európa Tanács „Építsük Európát a gyermekekkel a gyermekekért” címmel 2007-ben elindított programjának 2009-2011-re szóló stratégiáját kidolgozza. Az Európa Tanács jövőbeli feladatait is meghatározó Stockhlomi Stratégia hozzájárul a gyermekek jogainak, részvételének, a gyermekbarát politikák és igazságügy létrejöttéhez. A résztvevők részletesen áttekintik a gyermekek elleni erőszak kezelésének stratégiai megközelítéseit, a nemzetközi együttműködés tapasztalatait, a nemzeti akciótervek összehangolásának lehetőségeit, a jó gyakorlatokat. Nagy hangsúlyt kap az erőszak, a bántalmazás és zaklatás elleni, az internet által is közvetített abúzus elleni védelem.A konferencián részt vesz dr. Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, dr. Katonáné dr. Pehr Erika, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője, valamint Debreczy Márta vezető főtanácsos.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!