Városinfó

Vasárnapig dübörög a Miskolci Sörfesztivál

2012-09-06 21:42

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE sorfesztival_2012_0907_ja_5.jpg

Ünnepélyes keretek között, a Csík zenekar koncertjével vette kezdetét csütörtökön este a Miskolci Sörfesztivál a Miskolc Színpadon, a Népkertben. A koncertet megelőzően a megjelenteket Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, Richard Raši, Kassa főpolgármestere és Hajdú Péter, a televíziós személyiség, a rendezvény egyik megálmodója köszöntötte.



Már a délutáni óráktól egyre több érdeklődő látogatott ki a sportcsarnok elé, volt, aki a programok iránt érdeklődött, volt, aki a jegyváltás előtt először kívülről szemlélte meg a fesztiválnak otthont adó Népkertet, és persze olyanok is szép számmal, akik már négy-öt óra tájban jegyért álltak sorba. Odabent, a „sörvárosban” pedig már a délután négy órai kapunyitástól kezdve volt minden, mi szem-szájnak ingere – persze leginkább sör, üdítők, sörkorcsolya, és az elmaradhatatlan miskolci perec és kolbász.

sorfesztival_2012_0907_ja_20.jpg

Aztán háromnegyed hétkor –a Csík zenekar fellépését megelőzően – hivatalosan is megnyitották a Miskolci Sörfesztivált. Kriza Ákos polgármester köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy Miskolc újabb fesztivállal gazdagodott, reményét fejezte ki, hogy vasárnapra bebizonyosodik, ez Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb sörfesztiválja.
– Az acélváros újból tündököl, Miskolc újra fesztiválváros lett. Gasztronómiai, kulturális fesztiválok, rendezvények sokasága vár mindenkit városunkban egész évben, és az új, megújuló rendezvényeink bebizonyították, van is igény ezekre, rengetegen voltak kíváncsiak akár az Operafesztivál programjaira, ezen belül az ingyenes Toscára, az avasi kilátónál – emlékeztetett Kriza Ákos.

sorfesztival_2012_0907_ja_4.jpg

Hangsúlyozta, jövő héten pedig kezdődik a CineFest, Közép-Kelet-Európa legnagyobb filmfesztiválja, mely iránt szintén egyre nagyobb az érdeklődés, évek óta rengetegen vannak a programokon és kísérőrendezvényein. Kriza Ákos buzdított mindenkit, hogy kóstolja meg a szinte mindenhol kapható miskolci sörperecet, és az egyetlen hazai szerzetesrend, a pálosok receptúrája alapján elkészült miskolci kolbászt. Mint mondta, a program remek alkalom arra is, hogy előre tekintsen a következő évre is, ezt pedig úgy teszi, hogy testvárosunk, Kassa jövő évi programjait népszerűsítse. Ismert, jövőre Kassa lesz Európa Kulturális Fővárosa – a programokhoz egyébként Miskolc is csatlakozik, s mint arról délután a minap.hu is beszámolt, a két város vezetője éppen ma délután írt alá együttműködést, melynek értelmében közös munkába kezdenek, hogy erősítsék egymást a kultúra és a turizmus területén.

sorfesztival_2012_0907_ja_23.jpg

Richard Raši
, Kassa főpolgármestere minden kassai sörbarát nevében köszöntötte először a miskolciakat és a Miskolci Sörfesztiválon megjelenteket.
- Nálunk, Kassán van egy mondás, mely szerint „ahol sör folyik, ott vidám élet folyik”. Ez, a fesztivált is látv,a nagyon igaz, hiszen jókedv és derű van körülöttünk mindenhol – mondta Richard Raši.

Ezt követően Kassa főpolgármestere meghívott mindenkit a következő évre Kassára, a jövő évi programokra, s örömét fejezte ki, hogy a két város ilyen jól együttműködik – a Miskolci Sörfesztivált ugyanis Kassán szintén számtalan helyen, óriás plakátokon, rendezvényeken népszerűsítették.

sorfesztival_2012_0907_ja_25.jpg

Hajdú Péter, a rendezvény egyik megálmodója felelevenítette néhány mondatban a Miskolci Sörfesztivál születésének körülményeit, s örömét fejezte ki, hogy már a rendezvény első programjaira is sokan kilátogattak.
- A fesztivál ötlete tavaly született meg, miután Münchenben jártunk egy hasonló rendezvényen. Akkor még nem tudtuk melyik városban is legyen a fesztivál azonban egy barátom, üzlettársam, aki miskolci felhívta a figyelmem a városra, azt mondta, itt sikeres lehet a rendezvény és Miskolc vezetése is örömmel fogadta azt – hangsúlyozta Hajdú Péter.

sorfesztival_2012_0907_ja_29.jpg

Emlékeztetett, a rendezvény négy napján több mint 43 fellépő váltja majd egymást a színpadokon. A köszöntőket követően a Miskolc Színpadon a Csík Zenekar kezdett játszani, ekkor a sportcsarnok előtt már javában zenélt Bangó Margit, a Sportcsarnokban pedig a Sztrapacska Blues Bandet követően a Belga lépett színpadra. A csütörtöki este folyamán fellép még egyebek mellett a Magna Cum Laude és a Kiscsillag is, de az elkövetkezendő három napban – a teljes igénye nélkül – itt lesz még az R-Go, a Piramis, a Hooligans, Lagzi Lajos, Kökény Attila, Zoltán Erika, a Boney M, a Modern Talking és Mr. President is.



Interjú Lovasi Andrással

Tajthy Ákos
fotó: Juhász Ákos



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2012-09-07 06:34

    caratyuska

    A képeket tematikusan kellett volna rendezni.

Miskolc TV mai műsora

2020-02-20 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!