Városházi hírek

Támogatja az iskolakezdést az önkormányzat

2012-08-30 09:19

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE iskola-beiratkozas-120426ml_04.jpg

Idén is támogatja az iskolakezdést Miskolc önkormányzata, az összesen mintegy 44 millió forintot már a hét elején postázták a miskolci családoknak. Az egyszeri pénzbeli juttatás összege 5800 forint, ezt azok a családok kaphatják meg, ahol van augusztusban gyermekvédelmi támogatásra jogosult, tanköteles korú, illetve kiskorú gyermek.

Mint Papp Zsolttól, a polgármesteri hivatal humán főosztályának vezetőjétől megtudtuk, az önkormányzat éves szinten különböző szociális támogatásokra több mint 260 millió forintot szokott költeni. Hozzátette, augusztusban a családoknál az iskoláztatási költségek megnövekednek, erre való tekintettel – a törvényi rendelkezés is úgy szól – augusztus folyamán kell kifizetni egy egyszeri pénzbeli juttatást, amit az iskoláztatásra költhetnek a családok.

– A támogatás összege 5800 forint, amiben azok a családok részesülhetnek, ahol van augusztus 1-jén rendszeres gyermekvédelmi támogatásra jogosult, tanköteles korú, illetve kiskorú gyermek. Városi szinten 7559-en jogosultak az önkormányzati iskolakezdési juttatásra, így tehát körülbelül 44 millió forint postai úton történő utalása történt meg a hét elején – mondta el a főosztályvezető. – A szülők érdeke azonban a banki átutalás lenne, mivel úgy gyorsabban juthatnának a pénzhez.

Hozzátette, jelenleg pénzbeli juttatást jelent, azonban ugyancsak törvényi előírás szerint – csak a vonatkozó rendelkezések még nem teljeskörűek – a következő alkalommal már Erzsébet-utalványban kapnák meg a családok ez a juttatást.

– A cél az, hogy tanszerekre, ruházatra, adott esetben élelmezésre költsék a családok a pénzt, aminek az ellenőrzésére nyilvánvalóan nincs mód egy pénzbeli juttatásnál – tette hozzá.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának közleménye szerint a munkáltató béren kívüli juttatásként, gyermekenként legfeljebb 27 900 forint iskolakezdési támogatást adhat a munkavállalójának a közoktatásban részt vevő gyermekre, tanulóra tekintettel. A juttatásban a családi pótlékra jogosult szülő, gyám és a vele közös háztartásban élő házastárs is részesülhet. A 16 százalékos személyi jövedelemadót és a 10 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást a munkáltatónak kell megfizetnie, más közteher sem a juttatót, sem pedig a magánszemélyt nem terheli – áll a közleményben.

Iskolakezdési támogatásnak a tanév első napját megelőző és az azt követő 60 napon belül – tankönyv, taneszköz, ruházat formájában – adott juttatás minősül, mely történhet a munkáltató nevére szóló számla megtérítésével, illetve utalvány formájában is.

A juttatás adózásával kapcsolatban bővebb tájékoztatás kérhető telefonon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Általános Tájékoztató Contact Centerén (06-40/42-42-42) keresztül.

K. I.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!