Miskolci Jegesmedvék

Rendőri biztosítás a rendezvényeken

2012-08-20 14:10

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A nemzeti ünnepek, sportesemények és más nagyszabású rendezvények megfelelő biztosítása a rendőrség számára is komoly feladatot jelent. A Miskolci Rendőrkapitányság kimutatásai szerint múlt évben a rendezvények biztosításában március 15-én 86 rendőr 415 órában, augusztus 20-án 22 rendőr 235 órában, október 23-án pedig 97 rendőr 635 órában vett részt.

A Miskolci Rendőrkapitányságra 2011-ben 37 olyan bejelentés történt, mely a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozik, ezek keretében 98 rendezvény megrendezésére került sor. A korábbi évekhez képest a rendőri intézkedések nem igényeltek lényegesen nagyobb előkészületi tevékenységet. Az állami és önkormányzati rendezvények iránti, a korábban megszokottaknál nagyobb hazai és külföldi érdeklődés lanyhult, így biztonsági kockázatuk is csökkent.

img_1723.jpg

Évek óta tapasztalható jelenség, hogy a rendőrségre számtalan bejelentés érkezik egyéb ünnepekkel kapcsolatosan is, melyek jelentős része nem tarozik a gyülekezési jogról szóló törvény hatály alá, azonban ezek között is akad olyan, amely valamilyen szintű rendőri biztosítást igényel.

A Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén megrendezett sportesemények rendőri biztosítása szempontjából múlt évben is kiemelt feladatot jelentettek a Diósgyőri VTK labdarúgó, valamint a Miskolci Jegesmedvék Jégkorong SE és a Borsod Volán futsall valamint a DKSK-MISI csapatának mérkőzései. Ezeken a sportrendezvényeken belül is külön hangsúlyt kaptak a DVTK labdarúgócsapatának mérkőzései.

A sportrendezvényeket összességében 55 alkalommal biztosították, 1898 fő rendőri létszámmal, mely összesen 11274 munkaórát vett igénybe. A DVTK tulajdonosi köre múlt évben is nagy létszámú, felkészült rendezői gárdát foglalkoztatott a mérkőzések biztosításában, és részben ennek is köszönhető, hogy komolyabb rendbontás nem alakult ki a stadionon belül.

A rendőrségi összesítés külön kitér a megerősítő erőkkel együtt több mint 400 fővel biztosított DVTK-FTC bajnoki labdarúgó mérkőzésre, ahol a két szurkológárda összecsapási szándéka ellenére, a jó előkészítő munkának és a rendezőkkel való szoros kapcsolattartásnak köszönhetően sikerült megakadályozni a szurkolócsoportok találkozását mind a stadion környékén, mind a város más területein, illetve azon kívül is.

img_1631.jpg

A 2011-ben megrendezett kulturális és egyéb rendezvényeket sikeresen biztosította a rendőrség Miskolcon, a programok rendbontás nélkül lezajlottak. Rendőri beavatkozást - a közlekedési feladatok kivételével - nem igényeltek.

A fesztiválok idején több kisebb rendezvényt, felvonulást, bemutatót is tartottak, többnyire a belvárosi részen, a Széchenyi  utcában, a Déryné  utcában és  a Szinva teraszon. Ezek némely esetben együtt járnak a villamosforgalom időszakos korlátázásával, azonban ebből idáig nem származott probléma.

2011-ben a megyei rendőr-főkapitányság Ideiglenes Csapatszolgálati Század állományába a Miskolci Rendőrkapitányság 35 rendőrt biztosított állandó jelleggel. Múlt évben kétszer rendelték fel a századot Budapestre, a Meleg Büszkeség Napja alkalmából tartott felvonulás biztosítása, illetőleg csapatszolgálati képzés céljából. Egy alkalommal Miskolcon volt képzése a századnak.
 
Kilencszer volt a miskolci állomány Gyöngyöspatán a kialakult közbiztonsági helyzet miatt rendfenntartó feladatok ellátása céljából, ahová egy, vagy két bevetési csoportot kellett biztosítani. A század állománya (így a Miskolci Rendőrkapitányság állományából 35 fő) egy alkalommal biztosított a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényt Hejőszalontán. Hat alkalommal kísérték a vonattal, illetve busszal és gépjárművekkel idegenbeli mérkőzésre utazó DVTK szurkolókat.

Szepesi S.
Fotó: Készenléti rendőrség/X. Bevetési Osztály


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2012-08-20 20:48

    hatodikavan

    Voltunk kint a Szent István téri rendezvényen. Láttunk 6 rendőrt a fák alatt hűsölni, 2 rendőrt az Unicredit Bank mellett az árnyékban, plusz később 3 zöld rendőrautó bokornak álcázta magát a Népkertnél. Ezzel csak az a baj, hogy a Matyó lakodalmast [ tovább ... ]

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!