Városinfó

Zöld Nyíl: őszre készülnek el a megállók „egyediségei”

2012-08-03 09:03

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE 01malomszog-villamosmegallo_120802ml_3.jpg

Ősszel készülhetnek el teljesen a Zöld Nyíl projekt keretén belül megújuló egységes, de mégis egyedi villamosmegállók. A megállósor beállói már mindenhol elkészültek, ahová terveztek ilyet, és az egyedi elemek is egyre több helyen öltenek végleges állapotot.

Az első, úgynevezett Selyemréti mintamegálló a Selyemréten épült fel még 2010 végén, ennek az egyedi eleme az üvegtégla volt – utalva a strandra. Ezt követően, a mintamegálló tapasztalatainak figyelembevételével, azok javítását követően indult el tavaly ősszel a többi felépítmény és az egyedi elemek kialakítása.

Juhász-Nagy Balázs, a megállósor tervezője korábban a minap.hu-nak hangsúlyozta, a villamospálya nemcsak a sín és a felsővezeték, hanem egy olyan léptékű műtárgy, ami városépítészetileg is komoly befolyásoló tényező, mivel a pálya a várost és a főutcát is átszeli, és a város gerincét is alkotja egyben. Hangsúlyozta akkor, hogy olyan egységes megállósor kialakításában gondolkoztak a tervezéskor, mely akár egy kimondott jellegzetessége is lehet Miskolcnak.
– Ahogy végighaladunk a villamospálya mellett, városrészenként más-és más benyomások érnek minket. Erre szerettünk volna ráerősíteni azokkal az egyediségekkel, melyeket minden egyes megállóba beépítettünk.– hangsúlyozta Juhász-Nagy Balázs.

Juhász-Nagy Balázs elmondta, mostanra már mindenhol felépült a megálló szerkezete, és az egyedi elemek kialakításával is haladnak.
– A készültség ezek esetén attól függ, hogy melyik egyedi elemet nézzük, hiszen mindegyiket más-más átfutási idővel vállalta annak gyártója. Van már egyedi elem többek között a Soltész Nagy Kálmán utcán, a Malomszög utcán, az Úgyőri főtéren és piacon, a Kilián városrészben vagy a Zenta utcán is. Hiányoznak még a Győri kapu megállóinak speciális beton hátfalai, illetve ezekben a hetekben készül a Szent Anna téri várostörténeti, a stadion melletti DVTK történeti, illetve a Diósgyőr városrészi helytörténeti megálló egyedi eleme – mondta Juhász Nagy Balázs. A LÁÉV megálló pedig a napokban készül el másfél hónapos munkát követően, hamarosan a segélyhívó és az utas tájékoztató rendszer is kiépül, illetve valamennyi megállót kivilágítanak majd.

zoldnyil_megallok_120802ml_10.jpg

Megálló felépítmény egyedül a belvárosi megállókban és a vasgyári hurokban nem készült, a sétálóutcán azért, mert az utca már eleve adott szűk keresztmetszetét nem akarták továbbszűkíteni, a vasgyári hurokban pedig annyira keskenyek voltak a peronok, hogy nem fér el úgy a felépítmény, hogy a megállók akadálymentesen is használhatók legyenek. Megállójelző tábla, és a hamarosan telepítendő modern technológia viszont ezeken a helyeken is telepítve lesz.

A megállói egyediségek újra:

Soltész-Nagy Kálmán utca: kőfalazat.
Malomszög utca: rétegzett üveglap.
Szent Anna tér: villamostörténeti kiállítás képekben.
Thököly utca: üvegmozaik.
Balázs Győző tér: üvegbeton.
Gyula utca: fazsaluzott beton.
Károly utca: mosott kavics.
Újgyőri főtér és piac: kisméretű tégla.
DVTK Stadion: DVTK képekben.
Bulgárföld: fazsindely.
Diósgyőri Gimnázium: táblás faburkolat.
LÁEV: fakocka hátfal.
Zenta utca: Gabion fal (hegesztett falháló benne zúzott kővel).
Diósgyőr városrész: A várnak szentelt megálló.
Alsó-Majláth városrész: futtatott növényfal.
Köln utca: futtatott növényfal.
Felső-Majláth végállomás: a Bükki Nemzeti Park növényvilágának szentelt megálló.

Tajthy Ákos
Fotó: Mocsári László



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2012-08-03 20:16

    Tompa Sándor

    Köln - Bölcs megállók fel vannak cserélve.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!