Miskolci Jegesmedvék

„Győzni jöttem Miskolcra”

2012-08-02 13:58

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE jegesmedvek-120802ml_05.jpg

Megkezdte a felkészülést a következő szezonra a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapata. Az első két tréningen egymás elleni játék szerepelt a programban, pénteken viszont indul a kemény alapozás. Az idénykezdet apropóján beszélgettünk a Macik új kanadai vezetőedzőjével, Tim Kehlerrel.

Augusztus elsején kezdték meg az edzéseket a Miskolci Jegesmedvék a szeptember elején induló hokiszezonra. Szerdán és csütörtökön még opcionális egymás elleni játék jelentette a tréninget, péntektől azonban kezdődik a kőkemény alapozás, melyet csak egy-egy felkészülési mérkőzés tör meg. Augusztus 10-én a Sapa Fehérvár ellen idegenben mérkőznek meg a fekete-sárgák, 14-én a Nagymihállyal játszanak hazai környezetben, majd 22. és 24. között az iglói tornán vesznek részt.

jegesmedvek-120802ml_02.jpg

A jégre lépő 22 játékos egymás elleni barátságos ütközetét a lelátóról figyelte csütörtökön a csapat júniusban kinevezett 41 éves kanadai vezetőedzője, Tim Kehler. Az észak-amerikai szakember közben a város többi látvány-csapatsportágáról érdeklődött tőlünk és a klub sajtófelelősétől, Horváth Szabolcstól. A tréner emlékei közt élénken él, hogy valamikor világverő volt a magyar labdarúgó-válogatott, a maiakról viszont legfeljebb annyit tud, jobbak a kanadaiaknál. Persze utóbbiak jégkorongban tartoznak a világelitbe, de a sportág magyarországi helyzetéről is tájékozódott az elmúlt hetekben a keddtől a magyar juniorválogatott szakmai vezetését is átvevő Tim Kehler, aki portálunknak adott interjújában azt is elárulta, a magyar hoki fejlesztése is első számú céljai közt szerepel.

jegesmaci-edzo_120802ml.jpg– Miért Magyarországot választotta?
– Honfitársam, az edző Glen Williamson – aki több évet edzősködött itt – számolt be a lehetőségről, hogy trénert keresnek Magyarországon. Úgy gondoltam, ez nagyszerű esély a karrieremben, és nem csak szakmai szempontból, hiszen megismerhetek egy új országot és kultúrát. Ugyanakkor kiváló alkalom arra is, hogy belekóstoljak a felnőtt jégkorongba, mivel eddig utánpótlás, juniorcsapatoknál dolgoztam. Nagyon izgalmas kihívás elé nézek mind emberileg, mind a sport terén.

– Milyenek az első benyomásai?
– Gyönyörű országuk van, a városból pedig ugyan még keveset láttam az itt töltött pár nap alatt, de rögtön feltűnt, milyen barátságosak, vendégszeretők errefele az emberek. A klíma is nagyon kellemes, a hideg jégcsarnokból kijőve rögtön átmelegszik az ember, de leginkább a helyiek közvetlensége fogott meg.

– És a csapattal kapcsolatban?
– Két átmozgató edzésen vagyunk túl, így még csak ismerkedek a játékosokkal. Pénteken lesz az első igazi tréning, az én első nagy feladatom pedig a nevek megtanulása lesz, aztán pedig gyorsan szakmai döntéseket is kell hoznom: ki játszik kivel, hol, és a többi. Látom a játékosokon, hogy izgatottan várják a közös munkát, a szezont, rendkívül motiváltak a siker érdekében. Ez edzőként nekem is erőt és bátorságot ad.

– Június közepén „találkozhattunk” Önnel először internetes videóhíváson keresztül, Miskolcra azonban hétfőn érkezett először. Mivel töltötte az elmúlt másfél hónapot azon kívül, hogy kiszemelt néhány játékost a jegesmacik számára?
– Mentorként dolgoztam Kanadában több edzővel, és ottani játékosoknak segítettem felkészülni a következő szezonra, mely heteken belül rajtol hazámban. Edzősködtem hokiiskolában és -táborban, s egy-egy elleni képzést is oktattam.

jegesmedvek-120802ml_03.jpg

– Ejtsünk pár szót „választottairól”. Yashar Farmanara, Tyler Czuba és Clinton Atkinson is Önnel tartott a Miskolci Jegesmedvékhez.
– Yashar Farmanara hozzám hasonlóan vancouveri. Öt évet játszott a Western Hockey League-ben (a nyugat-kanadai és északnyugat-egyesült államokbeli junior liga – a szerző), négy évet a kanadai egyetemi bajnokságban. Yashart még ifista korából ismerem, láttam, hogyan fejlődik. Keménykötésű, jobbkezes csatár, támadásban rendkívül erős, de testi adottságait más téren is kamatoztathatja a csapat. Tyler Czubának van profi tapasztalata, az előző két szezonban Franciaországban játszott, így nem lesz új neki az itteni közeg, könnyű lesz tehát beilleszkednie. Igazi góllövő, befejező csatár, a szurkolók minden bizonnyal élvezni fogják a játékát, és mi is azt várjuk tőle, hogy rendre betaláljon a hálóba. Végül, de nem utolsósorban Clinton Atkinson érkezett, aki ugyancsak Vancouverben nőtt fel, az edzője voltam a BC Hockey League-ben (British Columbia Hockey League, kanadai junior „A” bajnokság – a szerző). Ő a legfiatalabb a trióból, mindössze 21 esztendős, így nagy áttörést, kihívást jelent neki is a magyarországi szerződés. Remélem, nem érinti túl negatívan, hogy először játszik Európában, távol szülőhazájától. Clinton remekül lát a jégen, ösztöneire hagyatkozva kiválóan indít támadást, villámgyorsan vált át védekezésből attakba. Szeretni fogja a közönség a játékát az emberelőnyök során.

jegesmedvek-120802ml_06.jpg– Hány fős keretet alakítana ki a szezonra? Korábban egy sajtótájékoztatón távollétében elhangzott, 28 játékos alkotná a felnőtt csapatot.
– Összesen 28-29-cen kezdjük az alapozást. Ez talán egy kicsit soknak tűnik, de a következő héten megnézzük, mennyi lenne az optimális létszám. Én általában 23-24 fős kerettel dolgoztam eddig, de ha 25 vagy 26 minőségi játékos elégséges lesz a MOL Ligában, akkor ennyivel számolunk.

– Milyen edző Tim Kehler? Szigorú vagy inkább barátkozós, játékos-párti?
– Valószínűleg kicsit mindkettő. Egy edző jó kapcsolatban kell, hogy legyen játékosaival, elérhetőnek kell lennie jégkorongozói számára, akik bármilyen problémával megkereshetik. Emellett meg kell értenie, mire van szükségük, igényük, segíteni nekik a nehéz időszakokban, ha esetleg nem úgy megy a játék. Másrészt viszont a szakma megköveteli, hogy keményen is bánjunk a sportolókkal, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki belőlük. Úgy gondolom, nálam megvan egy egészséges egyensúly: ha kell, barátságos vagyok, ugyanakkor kétség sem férhet hozzá, ki a „főnök”.

– Mit tudott korábban a magyar hokiról? Hallott esetleg a 2008-as „szapporói csodáról”?
– Amikor feljutottak az A csoportba? Igen, ideszerződésem után átböngésztem a magyar nemzeti együttes történelmét. Most, hogy rám bízták a juniorválogatott irányítását, naprakésznek kell lennem, így „felkutattam”, hol található a világ jégkorongos térképén Magyarország. Azelőtt viszont nem sokat tudtam sem a MOL Ligáról, sem a magyar hokiról, nem sok játékosuk jut el ugyanis sajnos az észak-amerikai profi ligába, az NHL-be. Amit eddig láttam viszont, az mindenképpen biztató, nagyon technikás játékosok vannak hazájukban, többen magas színvonalú hokira képesek, talán nagyobb bajnokságokban is megállnák a helyüket, de én is azért vagyok itt, hogy pluszt adjak az itteni hokinak, segítsek fejleszteni a játékosokat, a színvonalat.

– Ez lenne személyes célja ideszerződésével?
– Igen, a klubcsapatok, és persze a juniorválogatott szempontjából is, előre szeretnénk lépni. A csapattal pedig? Egri István és Gergő azzal fogadott Miskolcon, hogy aranyat akarnak nyerni, de szerintem mindig ez a cél. Még meg kell ismernem a honi pontvadászatot, milyen erősségű csapatok alkotják, hol a mi helyünk, de szerintem ütőképes csapatunk lesz, amely bárkivel felveszi a harcot. A célom a győzelem, de profiként csak ez az elfogadható szemlélet, az aranyért dolgozni, küzdeni. Természetesen a válogatottal is a feljutás a feladat, a szövetség is ezt tűzte ki célul.

jegesmedvek-120802ml_11.jpg

– Pénteken kezdődik az alapozás, a korongot elfelejthetik egy darabig a Macik?
– Igen, de már a nyár során is végezhettek egyéni edzéseket a játékosok, hogy formában maradjanak. Az edzőtábor viszont intenzívebb munkát igényel és ígér, kemény hetek állnak az együttes előtt. Akik rendesen dolgoztak a nyár során, azok profitálnak az elvégzett munkából, de gyorsan kiderül majd az is, hogy milyen a csapat általános állapota, milyen edzéstervet kell összeállítanunk. Nagyon fontos megjegyeznem, hogy az edzőnek arra is figyelnie kell, nehogy túlpörgesse a játékosokat, ne sérüljenek meg a túlzott terhelés miatt, itt is meg kell találni az egyensúlyt, de kemény tréninget jönnek, az biztos.

– Augusztus 10-én a Sapa Fehérvárral játsszuk az első edzőmérkőzést. Az edzések mellett mi a feladat a felkészülési meccseken?
– Ez a találkozó is a munkafolyamat része, a lényeg, hogy szeptember hetedikére, a szezonkezdetre legyen kész a csapat. Minden más, addig lejátszandó mérkőzés a felkészülést szolgálja, az eredmény másodlagos. Meg kell találnom, hogyan álljanak össze a sorok, melyik játékos melyik társával tud a leghatékonyabban együttműködni, játszani. Milyenek az ellenfelek, mire képesek hokisaim egy-egy szituációban. Ez egy folyamat nekem és nekik is. Nem fektetünk tehát nagy hangsúlyt az eredményre az előszezonban, a fejlődési folyamat, a csapatépítés a fontos, a győzelmek számolása pedig szeptemberben kezdődhet.

Soós Péter
fotó: Mocsári László



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!