Egyház

Takács Eszter zenélt Miskolcon

2012-07-08 23:12

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE takacs-koncert_120708ml_9.jpg

Takáts Eszter Nem a jutalomért című templom turnéja érkezett Miskolcra július 8-án, vasárnap. Az eseménynek a belvárosi evangélikus templom adott otthont.

A koncert célja a világi, könnyűzenei értékek közvetítése volt a hívek felé, és a hétköznapi koncertlátogatók behívása a templomba, élményt adva Takács Eszter hangjával és egyéniségével, és nem utolsó sorban a helyszínnel, hogy egy szakrális térben hangzanak el a dalok.

Az eseménnyel fogyatékossággal élőket és egyéb hátrányos helyzetű csoportokat támogattak.

Megtudtuk, a koncertet megelőzően Pécsett, egy görög katolikus templomban volt már hasonló koncert, illetve a tervek szerint októberben a Budavári evangélikus gyülekezetnél is fellép majd Takács Eszter. Kiderült az is, mikor Pécsett első alkalommal rendezték meg a koncertet, Takács Esztert annyira megihlette a miliő, hogy írt egy új dalt, melyet szintén bemutattak Miskolcon vasárnap délután.

Tajthy Á.
fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!