Közélet

A Jobbik a miskolci igazgatóváltásokról

2012-06-27 15:51

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A miskolci oktatási intézmények vezetőváltásaival kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót szerdán reggel Szegedi Márton, a Jobbik miskolci elnök-frakcióvezetője, és Jakab Péter, a párt önkormányzati képviselője.

Szegedi Márton a sajtótájékoztató elején jelezte, nem mint politikusok vannak jelen, hanem mint miskolci lokálpatrióták és családapák, akik aggódnak a város és gyermekeik jövőjéért. Ennek oka, hogy véleményük szerint Miskolcon nem szakmai, hanem politikai alapon döntenek intézményvezetők, és ezzel együtt nagy múltú iskolák sorsáról is. Az elnök-frakcióvezető szerint a helyi televízió hétfői vitaműsorában Kiss János, a Fidesz frakcióvezetője az igazgatóváltások kapcsán úgy fogalmazott: „a politikusok nyilván politikai döntéseket hoznak”, hozzátéve, hogy természetesen a szakmai indokok figyelembe vételével.

Jakab Péter annak a véleményének adott hangot: a Földes Ferenc Gimnázium esete is példázza, mennyire nem érvényesültek a szakmai szempontok, a leváltott iskolaigazgatót ugyanis a nevelőtestülettől kezdve a szülői munkaközösségen keresztül a pedagógus érdekképviseletig a szakma egésze nagy többséggel támogatta, mégis menesztette a városvezetés.

A képviselő úgy fogalmazott: egyértelművé kell tenni, hogy „Miskolc nem egy politikai homokozó, hanem az otthonunk, amit az ember, ha kell, az utcán is megvéd” minden ezzel kapcsolatos megmozdulást lokálpatriótaként támogatnak.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!