Közgyűlés

Házi segítségnyújtás: ingyenes lesz az első óra

2012-06-27 09:42

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE hazisegitseg_120612_tv.jpg

A civil szervezetek helyett is az önkormányzati fenntartású Miskolci Családsegítő Központnál vehető igénybe július 1-jétől a házi segítségnyújtás, valamint annak első órája térítésmentes lesz – így döntött múlt héten a közgyűlés. Akik az egyháztól veszik igénybe a szolgáltatást, azoknak nem kell változásra számítania.

Az intézkedéssel azt szeretné elérni az önkormányzat, hogy ellenőrizhető keretek között a lehető legjobb ellátást kapják az idősek. Mint arról beszámoltunk, az elmúlt években – és július 1-jéig folyamatosan – civil szervezetek, többek között a Forrás Közösségi Központ is nyújtotta a szolgáltatást, az ő ellátottjainak most az önkormányzatnál kell jelentkeznie ahhoz, hogy a jövő hónaptól is részesüljenek házi segítségnyújtásban.
– Az önkormányzat bízik a saját, jól kiépült intézményrendszerében, jól képzett szakemberek dolgoznak nálunk, akik magas színvonalú szolgáltatást képesek nyújtani a hozzájuk fordulóknak – mondta korábban a minap.hu-nak Földessy Judit, a Miskolci Családsegítő Központ igazgatója.

Kiss Gábor alpolgármester a közgyűlésen úgy fogalmazott, az igényekhez kell igazítani a rendszert. A jogszabályi változások kapcsán beszűkülnek a lehetőségek, így megoldást kellett találni arra, hogy az igényeket ki tudják elégíteni. A megoldáskereséshez szükséges volt a rendelet átalakítása. Továbbra is abban hisznek, hogy Miskolcnak magának kell megoldani az ellátást a lehető legnagyobb mértékben.

Kovács László (KDNP) üdvözölte, hogy bevezették az egy órás ingyenes házi segítségnyújtást, ettől azt várják, hogy minden arra rászoruló ember megkaphatja az ellátást. Az év második felére kiderül, kellenek-e ehhez plusz dolgozók, ha igen, ezt is vállalják majd.

Az önkormányzat június 30-ig várja az előzetes ellátási igényeket a Miskolci Családsegítő Központ 3530 Miskolc, Arany János u. 37. szám alatt lévő központjában, személyesen, levélben vagy telefonon a 46/562-276 vagy 70/466-45-46 telefonszámon, illetőleg e-mail-ben a miskolc©mcsk.t-online.hu címen.

A házi segítségnyújtás egyébként egy szociális alapszolgáltatási forma, mely során az életkoruk, egészségi- fizikai-, vagy mentális állapotuk miatt már önálló életvezetésükben gátolt vagy önálló életvezetésre csak részben képes emberek elsősorban idős emberek számára nyújtanak szakszerű gondozási segítséget ahhoz, hogy biztonságos lakókörnyezetükben, saját otthonukban tudják élni az életüket. Elsősorban alapápolási, alapgondozási feladatok tartoznak ide a fizikai higiéniai szükségletek kielégítése, háztartásvezetés kapcsolatos feladatok ellátása ügyintézésben való segítségnyújtás és a közvetlen lakókörnyezetnek a rendben tartása tartozik ide.

A házi segítségnyújtás, mint szociális alapszolgáltatás napi egy órában térítésmentessé vált, a grémium döntésének értelmében. A további - napi egy órán túli – gondozásért pedig – ahogyan jelenleg is – jövedelemarányosan kell fizetni.

Tajthy Á.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!