Közgyűlés

Megújul a Nagyváthy utcai híd is

2012-06-19 10:29

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szinvahid-120614ml_1.jpg

Kevesen gondolják, pedig Miskolcra igaz az állítás, miszerint a hidak városa. Több tucat műtárgy biztosítja a vízfolyások fölötti zavartalan közlekedést, amelyek közül a tervek szerint az idén hármat újítanak fel: a Nagyváthy utcai Szinva hidat, a lillafüredi buszvégállomásnál lévő hidat valamint az Árok utcai közúti hidat.

A 2006/2007-ben végzett hídállapot felmerésből kiderült, hogy Miskolc hídjainak műszaki állapota fokozottan romló képet mutat. Ennek oka, hogy az elmúlt évtizedekben csak minimális összegeket költöttek a meglévő hidakra, amelyekből csak a sürgős, balesetveszélyes problémák megszüntetésére futotta. A felmérés ismeretében 2007-ben intézkedési tervet fogatott el a közgyűlés a kialakult, kedvezőtlen helyzet felszámolására.

szinvahid-120614ml_6.jpg

A miskolci önkormányzat márciusi közgyűlésén hangzott el a város közúti és gyaloghídjainak rekonstrukciójára vonatkozó 2011-es intézkedési tervének a végrehajtásáról készített beszámoló. Ebből kiderült, hogy a tavalyi költségvetésből erre a célra biztosított 6 millió forintból öt híd kiviteli terve készült el, amelyek a következők: a Nagyváthy János utcai közúti híd, a lillafüredi autóbusz végállomásnál lévő közúti híd, a Fagyöngy utcai (Hejő patak fölötti) közúti híd, az Árok utcai közúti híd, valamint az Erzsébet királyné utcai közúti híd. Erre az évre a tavalyinál lényegesen nagyobb összeg, 40 millió forint szerepel a költségvetésben a hídfelújításokra előirányozva. Utána jártunk, hogy a rendelkezésre álló forrást mire költik az idén.

Kovács Istvántól, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának a munkatársától megtudtuk, hogy három híd, a Nagyváthy János utcai közúti híd, a lillafüredi autóbusz végállomás melletti közúti híd valamint az Árok utcai közúti híd felújítását tervezik idén.
– Amíg a közbeszerzés le nem zárul  nem tudni, hogy ki vagy kik lesznek a kivitelezők. Lehet, hogy egy kivitelező nyeri el mind a három híd kivitelezését, de lehet, hogy három kivitelező nyer el 1-1 munkát és egyszerre kezdődik a három híd kivitelezése. Nincs sorrend, a kivitelezővel (kivitelezőkkel) történő egyeztetést követően fog eldőlni az ütemezés – tudtuk meg Kovács Istvántól.

szinvahid-120614ml_3.jpg

Tehát a kezdés időpontja és a felújítások sorrendje ismeretlen, ami viszont fix, az a befejezés, mint megtudtuk december 31-e a határidő.

A forgalom szempontjából a három közül a Nagyváthyn lévő híd a legérzékenyebb. Ráadásul a szakember hozzá tette, hogy ennek a felújításánál várható félpályás lezárás a kivitelezés ideje alatt. Ennek időpontja az elmondottak értelmében még nem ismert, de a forgalomkorlátozásról időben értesítik a közlekedőket.

Cs.L.
Fotó: Mocsári L.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!