Közgyűlés

Ülést tart a miskolci közgyűlés

2012-06-16 09:39

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kozgyules-120426ml_29.jpg

Júniusi ülését tartja jövő héten Miskolc Megyei Jogú Város képviselő-testülete. Az előzetesen kiküldött napirend szerint, sok más mellett tárgyalnak a képviselők a város ingatlan-, és vagyongazdálkodásáról, szociális szolgáltatásokról, valamint a következő tanévben indítható csoportok, osztályok és alkalmazotti létszámok meghatározásáról is, a nevelési-oktatási intézményekben.

Javaslat kerül a közgyűlés elé a város közművelődési feladatainak, ezek ellátásának feltételeiről szóló önkormányzati rendelet megalkotására, az önkormányzat második félévi munkatervének megállapítására, a gyermek-étkeztetéssel kapcsolatos intézményi étkeztetés átszervezésére, valamint közterületek elnevezésére vonatkozóan is.

Tárgyal még a grémium egyebek mellett a Miskolc és Felsőzsolca között, illetve a két város belterületén közlekedő, 7-es autóbusz-vonal további üzemeltetéséről, a város középfokú művészetoktatási, feladat-ellátási koncepciójának, valamint a nevelési-oktatási intézményeiben megvalósítható helytörténeti oktatás koncepciójának kidolgozásáról, a CINE-MIS Kft. közszolgáltatási szerződésének jóváhagyásáról.
Napirenden szerepel majd a miskolci önkormányzat és a MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. közötti - települési folyékony  hulladék gyűjtésére, szállítására és ártalmatlanítására szervezett   kötelező helyi közszolgáltatás ellátására vonatkozó - közszolgáltatási szerződés meghosszabbítása, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem megszűnése esetén  az orvosi és gyógyszerészeti kar befogadása is, Miskolcra.

Tájékoztatót tárgyalnak a képviselők Miskolc környezeti állapotáról és az önkormányzat 2011. évi környezetvédelmi tevékenységéről, javaslatokat pályázatok benyújtásáról gondozóházi fejlesztésre, egészségnevelési programok támogatására. Az előzetesen kiküldött közgyűlési meghívóban a zárt ülésekkel együtt 29 napirendi pont szerepel, melyekhez bizonyára most is több sürgősségi indítvány társul majd.

Szepesi S.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!