Sport

Visszatér Sisa Tibor

2012-06-14 12:18

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtk-haladas-111028ml_42.jpg

A következő szezontól Sisa Tibor irányítja a DVTK labdarúgócsapatát, miután elfogadta a klub ajánlatát – közölte a dvtk.eu. A piros-fehéreknél korábban már megfordult szakember kétéves szerződést kötött a diósgyőriekkel.

Sisa Tibor kérésére az egykori diósgyőri gólkirály, Dzurják József lesz a másodedző, míg a kapusedzői feladatokat továbbra is Veréb György látja el.

Sisa Tibor a 2008-2009-es bajnokságban már volt a DVTK vezetőedzője, 2008 őszén öt mérkőzésen három győzelem mellett egy-egy döntetlent és vereséget ért el a csapattal, a Ligakupában pedig hat mérkőzésen (5 győzelem, 1 döntetlen) irányította a Diósgyőrt.

A klub rendezetlen körülményei miatt a télen távozott, s noha azt mondta, fél évig nem dolgozik, pár hét múlva aláírt a Honvédhoz. 2009 januárjában ludányhalászi otthonában keresték fel a szakembert a DVTK szurkolói, hogy maradásra bírják – kevés sikerrel. A DVTK előző vezetőedzőjéhez, Benczés Miklóshoz hasonlóan Salgótarjánban született, 52 éves tréner Magyar Kupát nyert a Kispesttel, majd két éven keresztül a Kaposvárt irányította. A piros-fehéreket egy kuvaiti ajánlat helyett választotta.

A 2008-ban Az év edzőjének választott Sisa Tibor ugyanebben az évben a harmadik helyen végzett az Európa-bajnokságon az U19-es válogatottal, s kvalifikációt nyert a csapattal az egy évvel későbbi egyiptomi U20-as világbajnokságra, ahol szintén bronzérmes lett az együttes a diósgyőri Takács Péterrel és Balajti Ádámmal, de immár Egervári Sándorral a kispadon.

A Tréner becenévre hallgató Sisa Tibor a jövő héten kezdi el a munkát Diósgyőrben.

Dudás Hunor ügyvezető korábban azt mondta, egy felkészült, nyelveket beszélő külföldi szakembert keresnek, aki hosszabb távon is biztosítéka lehet a DVTK sikereinek.

minap.hu / dvtk.eu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!