Városinfó

„Meg kell magunkat ismertetni”

2012-06-12 16:37

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE asan_varoshaza_1205.jpg

– Meg kell találnunk azokat a feltörekvő, hosszú távon is komoly teljesítményt nyújtó országokat amelyek, sikeres, eredményes kapcsolat esetén, komoly szerepet vállalhatnak Miskolc fejlesztésében, új munkahelyek létrehozásában – mondta el egyebek mellett Kriza Ákos polgármester azon a beszélgetésen, amelyen a miskolci városvezetés külföldi tárgyalásairól, a  munkahelyteremtő beruházások helyzetéről is kérdeztük.

A miskolci városvezetésnek kiemelt, stratégai célkitűzése a munkahely-teremtés. A válsággal küzdő európai gazdaság helyzete közismert és jelenleg korántsem mutat olyan dinamikus fejlődést, mint néhány évvel ezelőtt. - Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a város nem ápolja meglévő, és kibontakozóban lévő észak-, illetve nyugat-európai kapcsolatait. Emellett azonban számolni kell a realitásokkal, és nyitni kell azok felé az országok felé, amelyek ma is a gazdasági fejlődés motorjainak számítanak – ide tartozik Dél-Korea és Oroszország is - fogalmazott Kriza Ákos.

Eredményesek voltak az oroszországi megbeszélések?

– Az orosz főváros egyik legnagyobb kerületével kezdtük el a tárgyalásokat, ahol kiemelt nehézipari komplexumok vannak, különösen a hadiipar, hadianyaggyártás rendkívül fejlett. Azt is tudni kell, hogy Moszkvában koncentrálódik az orosz tőke 50 százaléka, s annak a kerületnek, amelynek a prefektúra-vezetőjével tárgyaltunk, több mint egymillió lakosa van. Nem egyszerű a feladat, a régi, évtizedekkel korábbi kapcsolatok megszűntek, az oroszok ma már teljesen más piacokat céloznak meg. Vissza kell csábítanunk őket, újra meg kell velük ismertetni a kelet-európai térséget – ez a látogatás is ezt célozta.

kriza_akos_111027_ja_3.pngMivel tudja magát vonzóvá tenni Miskolc egy ilyen súlyú partner számára?

– Viszonylag közel vagyunk hozzájuk, s Miskolc földrajzi, közlekedési adottságai is jók: három ország érhető el innen, másfél-két órán belül. Megfelelő ipari területet tudunk számukra bemutatni, és van egy műszaki tudományokra alapozó, nagy egyetemünk, amely komoly kutatás-fejlesztési hátteret tud biztosítani a gyártásnak. S ami szintén nagyon fontos: Miskolcnak komoly nehézipari múltja, hagyományai vannak, képzett szakemberekkel, még ma is fellelhető, szakmai, infrastrukturális háttérrel.

Sikerült elindítani valamiféle stratégiai együttműködést?

– Most a kapcsolatfelvétel első fázisát jelentő, szakértői munka folyik. Az egyeztetéseken részletesen bemutatjuk Miskolc gazdasági helyzetét, az iparvállalatok struktúráját, azt, hogy milyen képzett munkaerő található a városunkban. Közben természetesen mi is informálódunk minderről, a partnereinket illetően, ezt követően indulhat el a közös gondolkodás, tervezés. Meg kell magunkat ismertetni, hiszen mindannyian tudjuk milyen ma a nemzetközi gazdasági helyzet. Ha csak ülünk, és várjuk a befektetőket, senki nem fog hozzánk jönni.

Állítólag komoly befektetői érdeklődés esetén is igen szűkösen állnának rendelkezése Miskolcon ipar telepítésére alkalmas területek.

– Akár egy igazán nagy befektető esetében is biztosítani tudjuk a megfelelő ipari területet. Emiatt egyetlen beruházás sem hiúsul meg, azt is látni kell azonban, hogy Miskolc – és egész Észak-Magyarország – nagyon nagy lemaradásban van, az iparfejlesztés területén is. Az alapokról kell újra építkezni, egy nagyon szorító, feszítő gazdasági helyzetben, eladósodott környezetben – de innen szép fordítani. Azt ígértem, hogy lejárom a lábam annak érdekében, hogy Miskolc gazdasági fejlődése beinduljon, s új munkahelyeket hozzunk létre. Eljutottunk Oroszországba, és eljutottunk és Dél-Koreába is, véleményem szerint mind a két kapcsolat sikeres lesz.

Szepesi S.

(A Kriza Ákos polgármesterrel készült interjúnkat teljes terjedelmében a hétvégi Miskolci Naplóban olvashatják)


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-10-14 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!