Zöld Nyíl

Zöld Nyíl: még meg sem épült, már rongálják a megállósort

2012-05-23 10:18

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE malomszog_120406_ja_2.jpg

Berúgott üvegek, összefirkált, megrongált betonelemek, meghajlított korlátok, kitaposott zöldfelület – még el sem készült az új miskolci villamosvonal összes megállója, de már több helyen is ilyen és ehhez hasonló rongálásokat tapasztalhatott bárki. Az MVK Zrt. szerint a megállókba a közeljövőben telepítendő térfigyelő-kamerák visszatartó erőt jelenthetnek majd, a rongálások megszűnéséhez azonban a fejekben kellene, hogy változás történjen.

A megállóépítések kezdete óta hírt adtunk kisebb-nagyobb rongálásokról – volt ilyen selyemréti mintamegállóban, a Malomszög utcán, a Szent Annak téren és a sort vélhetően még olvasóink is tudnák folytatni. Talán az egyik legnagyobb értékű kár a Károly utcán történt néhány hete, itt a megálló új, hátsó üveglapját rúgták be. Az MVK Zrt. PR-főmunkatársa elmondta, ez a rongálás még a kivitelező hatáskörébe tartozik, hiszen a használatbavételi eljárás még folyamatban van, később azonban jelentős összegbe fog kerülni egy hasonló eset.
– A megállókban kétrétegű, ragasztott, edzett biztonsági üvegek vannak beépítve. Egy ilyen üveglap cseréje körülbelül 120.000  forintba kerül. Hasonló szándékos üvegtörés még nem történt,  de a megállókban található kapcsolószekrényekre is elhelyeztek reklámokat engedély nélkül.  – mondta Csontos Ágnes. Hozzátette, nem olcsó a többi rongálás nyomainak eltüntetése sem.

arpad_u_120406_ja.jpg

– Sajnos több megállóban is megjelentek a graffiti feliratok és a virágvályúkból illetve a peronok környezetében található zöldszigetekből is kihúzgálták a beültetett növényeket, vagy azokat letaposva közlekednek az emberek – tette hozzá a főmunkatárs.

Visszatartó erőként pedig a megállókba kikerülő térfigyelő-kamerák jelenthetnek majd, melyek a megállók területét fogják figyelni, ezek segítségével a nyomonkövetés is biztosítva lesz, a rendszert az új utastájékoztatóval, illetve az autóbusz specifikus Okos Pont projekttel közösen fogják telepíteni.
– Ez a két projekt közösen valósítja meg a cégünk integrált utastájékoztatási és forgalomirányítási rendszerét. Az összes villamos megállóban térfigyelő kamerák, kijelzők és néhány megállóban pedig infópultokat helyezünk majd ki, az utasforgalom szempontjából jelentősebb 54 autóbusz megállóban, valamint 6 közösségi közlekedési csomópontban pedig kijelzők lesznek felszerelve. A járművek GPS fedélzeti eszközökkel lesznek ellátva, valamint elektronikus utaskártya olvasó készülékkel – mondta Csontos Ágnes.

Mint elmondta, a rendszer megvalósítását követően képes lesz egy olyan valós idejű utastájékoztatásra és forgalomirányításra, melynek révén az utasok nyomon tudják követni, hogy az  autóbusz és villamos járművek hol járnak, mikor érkeznek, mennyit kell még várni rájuk, van-e késést okozó forgalmi zavar, illetve alternatív eljutási lehetőségekről is tájékozódhatnak. A rendszer segítségével az utasok azonnali információkat kapnak a megállókban, a járműveken, a – végállomásokon, interneten és mobil telefonon is.
– A közös közbeszerzési eljárás keretei közözött kíván minden eszközt beszerezni, így a térfigyelő kamerákat is. Ez az eljárás jelenleg előkészítés alatt van, a minőségellenőrzési folyamatot követően írják, ki bonyolítják le – tette hozzá Csontos Ágnes.

Tajthy Á.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2012-05-24 03:51

    lényeglátó

    Ez tudható volt! Menny volt a kitaláló, kivitelező jutaléka az nem lesz!

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!