Városinfó

Miskolc napja: játszóház, veterán busz, városnézés

2012-05-11 15:33

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE varaosnap_120511_ja_8.jpg

Színes programokkal várta kicsiket és nagyokat a város napján a miskolci önkormányzat és a Miskolc Holding Zrt., a Városháza környékén. A Szent István téren, a virágóra előtt játszóház fogadta a gyerekeket, a tér mögötti parkoló végében pedig a városi vagyonkezelő tagvállalatai által használt speciális gépek sorakoztak fel.

Délelőtt 10 órától várta a gyerekeket az Europe Direct Európai Bizottságának Miskolci Központja és a polgármesteri hivatal a Szent István téren berendezett játszóházba, ahol többek között játszóvár, darts, csocsó (a legnagyobb érdeklődést egyébként ez utóbbi váltotta ki), várt mindenkit, és a legkisebbek játékos módszerekkel ismerkedettek az Európai Unió tagállamaival.

varaosnap_120511_ja.jpg

Az „Egy kiállítás gépei” című, a Miskolc Holding tagvállalatainak különleges járműveit felvonultató tárlat szintén 10 órakor nyitotta meg kapuit a Szent István tér mögötti nagyparkolóban.



Az érdeklődők a járművek megtekintésén túl a cégeknél dolgozó szakemberektől kaphattak tájékoztatást a gépek működéséről. A legnagyobb érdeklődés – tapasztalataink, és az MVK Zrt. elmondása szerint – szinte egész nap a közlekedési cég Ikarus 31-es veterán autóbusza körül volt, mellyel egyébként délelőtt és délután összesen négy alkalommal ingyenes városnéző körútra lehetett menni a Szemere–Uitz sarokig a sétálóutcán át egészen vissza a parkolóba. Szintén sokakat vonzott a már közel két hónapja forgalomban is utasokat szállító Volvo hibrid busz, a veterán tűzoltó autó (ma locsolóautóként funkcionál), de sokan próbálták ki a MIK Zrt. emelőkosarát, és nézték meg a környéket magasból. Nagy volt az érdeklődés az EnergiAG ipari kamerás autója, a hókotró, a kukás autó és a Grundomat földrakéta iránt is.

varaosnap_120511_ja_13.jpg

A fent említett két program délután öt órakor ér véget a téren, de a városnapi programok tovább folytatónak. Délután 4 órakor hálaadó ökumenikus istentisztelet lesz a városért, a Belvárosi Evangélikus Templomban, 5-től pedig a Miskolci Kamarakórus Fesztivál nyitóhangversenye veszi kezdetét a Zenepalota hangversenytermében.

varaosnap_120511_ja_21.jpg

Délután 6 órától „Akikre büszkék vagyunk” címmel a Miskolci Majorettek és pom-pom lányok vezetésével Miskolc sportolóinak parádés felvonulása lesz a Villanyrendőrtől a Városház térig. A programokat este 7 órától a Kormorán koncertje zárja a Városház téren.

Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!