Városinfó

Miskolcé ez a nap!

2012-05-11 07:14

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE majorette_110512_ja_9.jpg

Koncertekkel, vetélkedőkkel, játszóházzal, kulturális programokkal várják többek között a miskolciakat a város több pontjára május 11-én, pénteken, Miskolc város napján.  A pénteki ünnepi közgyűlésen átadják a város kitüntetéseit, a programok pedig folytatódnak egész hétvégén.

A hivatalos ünnepség reggel 8 órakor kezdődik a kegyeleti megemlékezéssel, Miskolc volt polgármestereinek és kiemelkedő személyeinek sírjánál, majd 11 órakor a Miskolci Nemzeti Színházban az ünnepi közgyűléssel folytatódik, itt adják át a város kitüntető címeit és díjait. Az ünnepi közgyűlést élőben közvetíti a Miskolc Televízió, és a minap.hu.

– 1992-ben döntött úgy a város akkori vezetése – miután a város ismét kikerült a megyei igazgatás alól, megyei jogú város lett –, hogy május 11-ét, vagyis a törvényhatósági jogállásról szóló irat aláírásának napját fogja a város napjaként ünnepelni – mondta Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a város napját megelőző sajtótájékoztatón. Kiemelte, Miskolcon hagyomány, hogy ezen a napon adják át a városi kitüntetéseket azoknak a személyeknek, akik sokat tettek Miskolcért. Emellett pedig színes programokkal várják minden évben a miskolciakat.

A Szent István téren, a Szinva teraszon, a Fazekas Utcai Általános Iskolában várják többek között a város lakóit, emellett a hagyományokhoz híven idén is lesz Floorball bajnokság a Generali Arénában, illetve váltófutás a NAV székház és a Szigligeti tér között. A művészet rajongóira is gondoltak a szervezők, a hétvégén egyebek mellett Irodalmi fonó, Muzsikáló Orvosok komolyzenei hangverseny is lesz, de megnyílik a Város és polgára, Miskolc tervezett új állandó várostörténeti kiállítása is a Herman Ottó Múzeum papszeri kiállítási épületében. A Művészetek Házában pedig pénteken és szombaton Cseh Film- és Sörnapokat tartanak, koncertekkel körítve.

Miskolc Város Napjának részletes programjairól bővebben itt tájékozódhat.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!