Városinfó

Vonzóbb kötöttpályás közlekedésért dolgozik

2012-05-06 14:20

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE vighattila120503_ml.jpg

Közlekedésmérnökként végzett és közlekedésfejlesztés a fő szakterülete Vigh Attilának, aki áprilistól irányítja a miskolci Zöld Nyíl villamosprojektet.

Vigh Attila Sajószentpéteren született, de  Kazincbarcikán élt, ott folytatta általános és középiskolai tanulmányait, és csak érettségi után került a fővárosba, ahol 1991-ben járműgépészmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Ezt követően a honvédségi ösztöndíjszerződése miatt a Magyar Honvédségnél helyezkedett el.

– A honvédségben a közlekedés egy kicsit másabb, összetettebb, így az ott eltöltött 21 év alatt nagy tapasztalatra tettem szert a közlekedési infrastruktúra területén is. Eleinte a gépjármű-üzemeltetés, -fenntartás volt a feladatom, később a szállítás, a rakodásgépesítés és az anyagmozgatás volt a fő területem – mondta Vigh Attila. Irányította honvédségi iparvágányok felújítását is, vezetésével fejlesztettek emelőhorgos rakodóberendezéseket, de része volt nemzetközi légi szállítási szerződés megkötésében is.

A Zöld Nyíl projektet összességében pozitívan ítéli meg, azt az összeurópai közösségi közlekedési tendenciákkal harmonizáló beruházásnak tartja. Mint a Miskolci Napló kérdésére elmondta, projektigazgatói feladatainak ellátását új kihívásként éli meg, a miskolci villamosprojektet többé-kevésbé nyomon követte eddig is a sajtóból, az április eleje óta eltelt időben pedig folyamatosan ismerkedik a projekt részleteivel.

– Egy hónap alatt lehetetlen megismerni ennek a nagyon összetett fejlesztésnek a teljes dokumentációját. Hogy érzékeltessem, számítógépen 44 gigabájtot elfoglaló, nagyjából 60 CD-t elfoglaló adathalmazról van szó. Az iratokkal ezért folyamatában ismerkedem meg, legelőször a legfontosabb – támogatási, kivitelezői és a járműszállítással kapcsolatos – szerződéseken rágtam át magam – tette hozzá a projektigazgató.

A három vidéki – Debrecen, Miskolc, Szeged – villamosprojektet összehasonlítva, Vigh Attila szerint a Zöld Nyíl jelenleg a megvalósulást tekintve jól áll, bár összehasonlítani nehéz ezeket, hiszen a beruházások eltérnek egymástól.

– Mind a fejlesztés összértékét, de akár csak a beszerezni kívánt villamosok számát is tekintve, a miskolci a legnagyobb villamosprojekt. Nálunk 31, Debrecenben 18, Szegeden pedig 9 szerelvény érkezik majd, de Szegeden a fejlesztés része új trolibuszok beszerzése, amivel nem állnak jól, Debrecenben pedig a pályaépítéssel vannak problémák – mondta Vigh Attila.

Miskolcon a pálya lényegében kész, a járműbeszerzés jól halad, utóbbinál már a gyártandó villamosok legapróbb részleteiről tárgyalnak a Ganz-Skodával.

villamosremiz.jpg

– Így a nagyobb infrastrukturális fejlesztések véget értek, a hangsúly a Zöld Nyílon belül átterhelődik a járműbeszerzés körüli feladatokra – mondja a közlekedési szakember, de leszögezte, hátra van még a peronok befejezése, sok helyen a járda- és útépítés is, a belváros burkolatának cseréje, valamint a járműcsarnok fejlesztése.

– Projektigazgatóként azért dolgozom, hogy a város fő közlekedési tengelyén olyan környezetbarát, energiatakarékos, kötöttpályás közlekedés jöjjön létre, elegendő és esztétikus járművel, mely az utasok számára szerethető és vonzó eleme lesz a miskolci közösségi közlekedésnek – hangsúlyozta Vigh Attila.

Tajthy Á.
fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!