Sport

Úton Pécsre, órákra az új edzőtől

2012-05-03 10:50

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtk-sajtotaj-120403ml_18.jpg

A hasonlóan rossz sorozatban lévő, szintén újonc Pécshez látogat az öt mérkőzés óta nyeretlen DVTK. Szentes Lázárnak leginkább a védelem összeállítása okoz gondokat, ugyanakkor azt is elmondta, közel az új edző érkezése.

Kísértetiesen hasonlít a két újonc szezonbeli produkciója: a DVTK és nyugati ellenfele is remek őszt zárt, a téli szünet óta azonban jelentősen visszaesett teljesítményük, nem jönnek úgy az eredmények, mint azelőtt. A Siófok elleni vereség után úgy döntöttek a piros-fehéreknél, Benczés Miklós nélkül folytatják a bajnokságot, majd két órával később a mecsekaljaiak is követték példájukat, felállították Mészáros Ferencet a kispadról. A pécsi játékosoknak állítólag ultimátumot adott nemrégiben a klubvezetés.

– Nem tartom szerencsésnek ezt az eljárást, mert százból 95-ször nem ér célt. Szerintem nem tudnak vele megbirkózni a labdarúgók, más motivációs eszközökkel kell élni – kezdte szokásos, mérkőzés, illetve jelen esetben elutazás előtti sajtótájékoztatóját Szentes Lázár, a Diósgyőr szakmai igazgatója, megbízott vezetőedzője. – Gyűlölök veszíteni, az edzőt az eredményei alapján ítélik meg. Idegesít az eredménytelenség – emelte ki.

A szakember bemutatta a mintegy egy hónapja alkalmazott értékmérési rendszert, mely szerint a játék minden elemében felülmúlták a debrecenieket, mégis vereséggel végződött a mérkőzés.

dvtk-pecs-111016ml_09.jpg
Ősszel 4–0-ra nyert a DVTK a Pécs ellen

– A pillanatnyi mentális állapot fog dönteni pénteken. Látom a játékosokon a letörtséget, de a stábnak, a környezetnek át kell ezt fordítani pozitív irányba – mondta Szentes Lázár.

A keretben lesznek változások az előző mérkőzéshez képest, nem tart Pécsre a péntek délután 6 órakor kezdődő mérkőzésre az achilles-sérüléssel bajlódó horvát kapus, Ivan Radoš, valamint honfitársa, a combját fájlaló Igor Gal. Nagy Tamás öt sárga lapja miatt automatikus eltiltását tölti, így a hátvédsor összeállításánál lehet gondban a vezetőedző, ugyanakkor mégsincs a keretben Budovinszky Krisztián. Hiányzik még a listáról Vicente Arze, Csirszki Martin és George Menougong, ott van viszont hosszú idő után Bogáti Péter.
– Több variációt kipróbáltunk, hogy megoldást találjunk a védelem összeállítására – tette hozzá a szakvezető.

Szentes Lázár az edzőkérdéssel kapcsolatban elárulta, órák választják el őket bizonyos eseményektől. Akik figyelmesen kémlelik a lelátót Pécsett, talán felfedezhetik a DVTK potenciális trénerjelöltjét.

Soós P.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!